Nagyvilág
Élő
Egyre több ország szólítja fel az állampolgárait, hogy hagyják el Libanont, miközben folyamatosan nő a feszültség a Közel-Keleten.
Élő
Joe Biden amerikai elnök hétfőn összeül a nemzetbiztonsági csapatával, hogy átbeszéljék a közel-keleti konfliktus fejleményeit, közölte a Fehér Ház.
Élő
Jordánia külügyminisztere váratlanul Iránba utazott, ahol megpróbálta megakadályozni az ország vezetőit, hogy a Hamász-vezér meggyilkolásáért megtorlásul megtámadják Izraelt, írja a Guardian.
Élő
Legalább 25 ember vesztette életét vasárnap két gázai iskolát ért izraeli légicsapásokban, jelentette a WAFA palesztin hírügynökség, míg az izraeli hadsereg azt állította, hogy Hamász iszlamista terrorszervezet oktatási intézmények területén kiépített katonai létesítményeit bombázta.
Élő
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap óva intette „Irán gonosz tengelyét" attól, hogy megtámadja Izraelt.
Élő
Izraeli légicsapás ért egy sátrat a Gázai övezetben az al-Aksza kórház területén.
Élő
Amerikai és izraeli források szerint Irán és a Hezbollah már hétfőn megtámadhatja Izraelt – olvasható az amerikai Axios hírportál cikkében, amely a közel-keleti amerikai erőkért felelős amerikai tábornok térségbeli látogatásáról szól.
Élő
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma is felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el Libanont „bármelyik elérhető jeggyel”, a közel-keleti konfliktus katonai eszkalációjának veszélye miatt.
Élő
A Reuters frissítette az izraeli késes támadásról szóló híradását, ebből kiderült, hogy a korábbiaktól eltérően nem egy, hanem két halálos áldozat.
Élő
Libanon elhagyására szólította fel állampolgárait Franciaország – derült ki a külügyi tárca közleményéből.
Élő
Halálra késelt egy hatvanhat éves nőt vasárnap kora reggel egy palesztint támadó, három másik embert pedig megsebesített Izrael közepén, a Tel-Avivtól nem messze található Holonban.
Élő
Legkevesebb tíz palesztin meghalt szombaton egy izraeli légicsapásban egy menedékhellyé átalakított gázai iskolában, néhány órával azután, hogy két légicsapásban életét vesztette kilenc fegyveres, közöttük a Hamász helyi parancsnoka az Izrael által megszállt Ciszjordániában - közölte a palesztin iszlamista mozgalom.
- 10:13 Fürjes Balázs: csak társadalmi konszenzussal lehet esélye a budapesti olimpiának
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 10:06 A világpolitikát is befolyásolhatja a Murdoch család örökösödési háborúja
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 09:30 Férjhez ment Lana Del Rey
- 09:00 Orbán Balázs a Corvin közben, gumicsizma a szekrényben, Köves Slomóék a partvonalon kívül
- 08:58 Két meccsre eltiltották a kamerát megütő világbajnokot
- 08:55 Novák Katalin: A magyar média inkorrekt volt
- 08:50 „A legenda szót túlhasználják, de ha bárkire is ráillik az iparágunkban, akkor az ő” – Maggie Smith-től búcsúzik a sztárvilág
- 08:48 Nyerő sorsegyet vitt haza gazdájának egy macska Angliában
- 08:28 Szeptemberi karácsony a boltokban, és van, aki már augusztusban feldíszítette fenyőfáját
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy Arkansasi pár
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként