Nagyvilág
A férfi 31 éves, Szíriából érkezett, közepes beosztású tisztségviselő lehetett a terrorszervezetnél.
Szlovénia 140 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán.
2015. 12. 17. 21:30
Nem akarják, hogy Olaszországban regisztrálják őket, mivel tovább akarnak utazni.
Többségükben szeptemberben és októberben érkezett irakiak döntöttek így, sokan arra panaszkodtak: nem ezt ígérték nekik.
2015. 12. 17. 19:37
Az ágyhoz kötött, állandó gondoskodásra szoruló nőre elvileg 24 órában vigyáztak, az intézmény mégsem ismeri el a felelősségét.
Még csak a megállapodás született meg, hónapok telhetnek el a megvalósításig, de ez is újabb mérföldkő.
2015. 12. 17. 17:46
Az érkező menekültek nagy száma miatt leterhelt Svédország az utasok útlevelének ellenőrzésére kötelezheti az Öresundon közlekedő buszok, vonatok és
2015. 12. 17. 16:53
A tárgyaláson elmondta, az eset óta drasztikusan megváltozott az élete, nem tud már olyan lenni, mint régen.
A biztonsági kapuk felállításáról a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i merényletek után döntött az illetékes miniszter.
2015. 12. 17. 15:54
Bukarestben a kormány épülete előtti teret mintegy 7 ezer taxis és kisbusz lepte el, a városba nem engedték be a teherautókat.
2015. 12. 17. 15:42
Halifa Haftár altábornagy szerint az oroszok jó munkát végeznek a terroristákkal szemben.
50 menekültet viszont befogad Királyhida.
2015. 12. 17. 15:10
- 07:34 A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 07:31 Iráni háború: Trump a meghalt amerikai katonák fogadási ceremóniáján
- 07:13 Évtizedek óta senki nem csinált olyat a magyar tőzsdén, mint a Shopper Park Plus
- 07:04 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Nyírő Gyula OPAI: még várólistán a 19 pszichiáter
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
- 06:02 Két éve avatták fel Nádudvaron a még mindig nem működő mentőállomást
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 05:30 Nem mindegy, hogy egy étel fagyasztott vagy gyorsfagyasztott – ez a különbség
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 03:33 Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
- 21:45 Valaki nyert 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
