Nagyvilág

A helyiek tiltakozása miatt nem építenek konténerfalut a menekülteknek Királyhidán

Nem épül meg az a 450 menekült befogadására alkalmas, a burgenlandi Királyhidára (Bruckneudorf) tervezett konténerfalu, amelynek felállítását több hétig tartó heves tiltakozások kísérték, azonban ötven további menekültet elhelyeznek a településen. A város vezetése és lakói csaknem két és fél héten át azért tiltakoztak, mert az állam saját hatáskörben döntött arról, hogy a településen nyolcvan konténert állít fel, és ott menekülteket helyez el. A szociáldemokrata polgármester szerint nem a migránsok befogadása ellen, hanem a tömegszállás kialakítása miatt tiltakoztak. Szerinte kisebb csoportokat még tudna integrálni az alig háromezer fős település.

A polgármester, Gerhard Dreiszger bejelentése szerint a tervezett intézkedés helyett 50 menekült féléves betelepítéséről döntött a belügyminisztérium. Így a már itt tartózkodókkal együtt összesen száz embert látnak majd el a burgenlandi településen. A megállapodás szerint hat hónap után a létszámot ötven főre csökkentik. Egyelőre azonban a száz főt befogadó konténereket egy katonai létesítményben helyezik el. A városvezető és a tartomány szociális ügyekért felelős tanácsosa szerint a most született döntés vállalható megoldás, hiszen így nem jön létre tömegszállás. Királyhidán továbbra is folyik az ott lévők integrációja, például német tanfolyamokat szerveznek a migránsoknak.

A salzburgi Wals-Siezenheim településre családok helyett 250 kísérő nélkül érkező kiskorút fognak betelepíteni. A fiatalokat az alsó-ausztriai traiskircheni menekültközpontból szállítják át Salzburgba, hiszen a traiskircheni táborban lévő 1200 fiatal ellátása már meghaladja a létesítmény lehetőségeit. A salzburgi település polgármestere szerint épphogy hozzászoktak volna a polgárok a jelenlegi állapotokhoz, jön egy új szituáció, amelyhez alkalmazkodniuk kell.

Jövő héten már állni fog 29 konténer

Januártól még több Salzburg környéki településre helyeznek majd el kísérő nélkül érkező fiatalokat. Az ország déli határrészén a hét elején ismét érkeztek menekültek, vasárnap 1200-an, hétfőn 650-en, kedden mintegy 900-an lépték át a határt a stájerországi Spielfeldnél.

A stájerországi rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerdán és csütörtökön nem lépték át menekültek a spielfeldi határátkelőt, így az alábbhagyó menekülthullám miatt jelenleg 80 katona és 80 rendőr teljesít szolgálatot a határ mentén. A szóvivő elmondása szerint jövő hét közepén már állni fog Spielfeldnél az a 29 konténer, amelynél a menekültek regisztrációját végzik majd, így ekkortól a szúrópróbaszerű kontroll helyett már hiánytalanul elvégezhetik a migránsok ellenőrzését.

Karintiában átmeneti kihasználatlanság miatt két ideiglenes szálláshelyet bezártak, már csak egy üzemel Klagenfurt városában. A rendőrség információi szerint naponta 2500-3000 ember érkezik Szlovéniából Ausztriába, őket rögtön a német-osztrák határhoz szállítják. A salzburgi rendőrségi szóvivő arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg a tartományban nyugodt a helyzet, pár száz menekült várakozik, hogy továbbutazhasson.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik