Közélet
Élő
tudtuk meg Orbántól, és azt is, hogy jobb adni, mint kapni – mármint ütést.
Élő
A gyermek sérthetetlen, az ellene elkövetett bűncselekmények nem érdemelnek kegyelmet, ennek a hibának a helyrehozása a kormány feladata.
Élő
és emiatt a magyarok bizalma megrendült benne.
2024. 02. 17. 15:09
Élő
Az, hogy Novák Katalin lemondott, az egy rémálom, amely mindannyiunkat megvisel – kezdte beszédét Orbán Viktor, aki ezután méltatta Novák köztársasági elnökként folytatott munkáját.
Élő
Az előzetes tájékoztatás alapján Orbán Viktor 15 órakor kezdi el a beszédét, amely várhatóan nagyjából 1 órás lesz.
2024. 02. 17. 14:52
Sem az Ukrajnának járó uniós támogatások, sem a svéd NATO-csatlakozás akadályozásának nem látszik az értelme. Nyerni alig lehet velük, a kockázat viszont óriási. A magyar kormány korábban is sokat kockáztatott a külpolitikában, de azokkal nyerni is lehetett. Mintha valami megváltozott volna.
2024. 02. 09. 12:03
Önmagában az a tény, hogy készült egy dokumentum Magyarország gazdasági kilátásairól, annak gyengeségeiről, amiből aztán részletek jelenhettek meg a Financial Timesban, jelzi, hogy a dolgok mostani állása a magyar kormány számára semmiképpen sem kedvező. A helyzet fokozódik a február 1-jei uniós csúcs előtt.
2024. 01. 30. 15:00
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 06:24 Izrael közölte, még több ezer célpontja van Iránban, dróntámadás miatt leállt a dubaji repülőtér
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
