Közélet

Szörényi Levente: Novák Katalinnak el kellene gondolkodnia, hogy be tudja-e tölteni a pozícióját

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Gundel-Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente is távozik a köztársasági elnök tanácsadói testületéből – ezt a zenész pénteken jelentette be a Facebookon. Indoklása szerint:

A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlöletcunami és «feszítsd meg» szavalókórus hatására

döntött így.

Hozzátette, hogy a szerepet tavaly azért fogadta el, hogy a kultúra területén szerzett tapasztalataival támogassa a széles társadalmi egyetértés ügyét. Szörényi egyúttal üzent is Novák Katalinnak:

Sajnálom, hogy rajtam kívülálló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót.

Pénteken a tanácsadói testület másik tagja, Tomán Szabina üzletasszony is bírálta Novák Katalin kegyelmi döntését a bicskei gyermekotthon pedofilügyében, kijelentve, hogy „nem lesz cinkos”.

Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom a kegyelmi döntést

– ezt közölte a hvg.hu megkeresésére Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztési Központ intézményvezetője, aki szintén tanácsadóként segíti Novák Katalin munkáját.

Czeizel válaszában az is szerepelt, hogy az ügyről alkotott véleményét, gondolatait és javaslatait is megosztotta a köztársasági elnökkel, mert „ez a tanácsadó szerepe. Különösen egy ilyen nagyon kritikus helyzetben, amikor igazán van súlya a véleménynek, felelőssége annak, aki korábban elvállalta ezt a szerepet.”

Kapcsolódó
Török Gábor: Orbán Viktor megalázta Novák Katalint
A politikai elemző szerint az államfő politikai karrierjének vége, akkor is, ha hivatalában marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik