Miután a törvények ellehetetlenítették, hogy boltokban árulják az úgynevezett dizájner drogokat, a dílerek újabb frontot nyitottak. Kapualjakban és magánlakásokban fogadják a vásárlókat.
A vádlottat egyszer már ártatlannak találták a tiszadadai nő megölésében, ám a Debreceni Ítélőtábla megalapozatlanságra hivatkozva új eljárás lefolytatására kötelezte a bíróságot.
Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett cserbenhagyásos balesetben az a férfi, akit egy személygépkocsi ütött el vasárnap este Budapesten a XVII. kerületben.
Lakástűzben halt meg két ember vasárnap Komáromban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az MTI névtelenséget kérő szemtanúktól úgy tudja, hogy egy férfi és másfél éves kisfia veszette életét.
Feltehetően gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely - nem sokkal egymás után - vasárnap hajnalban, illetve reggel következett be az erdélyi Máramarossziget egyik éjszakai mulatóhelyén.