Közélet
Kábítószer szagot éreztek, de megcsaltak őket a szimatuk.
Azt mondta, támadói egy gerendára kötötték, szemét leragasztották.
2013. 10. 17. 16:37
Félmillió jár annak, aki segíti a nyomozást.
A férfi a vita hevében ölte meg párját egy késsel.
2013. 10. 17. 15:22
A férfi több százezer forintot fizetett ki. Zsarolói hamarosan bíróság elé állnak.
A rendőrség továbbra is keresi az anyát.
2013. 10. 17. 14:09
A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba a gyalogost.
Az idős ember maradandó fogyatékosságot szenvedett.
Az áldozat egy másfél méter magas betontömb kürtőjébe esett.
Az egyenruhás a földre esett, de még ekkor is ütötték. Hamarosan bíróság elé állnak a tettesek.
2013. 10. 17. 09:34
A szakértői vélemények és a boncolási jegyzőkönyv alapján minden kétséget kizáróan baleset történt, amikor két kisgyerek egy felültöltős mosógépbe zárta magát játék közben, és a centrifugáláskor meghalt.
A 75 éves svéd nő a tyúkjait védte meg az éjszaka érkezett ragadozótól.
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 09:07 „Nem új problémáról van szó” – Szoboszlai sérüléséről beszélt a Liverpool edzője
- 09:03 Elhunyt Dr. Kollár Lajos, a hazai érsebészet iskolateremtő egyénisége
- 08:58 Hogyan dolgozzunk együtt olyanokkal, akiket utálunk vagy akikben nem bízunk?
- 08:44 Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautóval – ketten meghaltak
- 08:19 „Juniorállás tapasztalat nélkül?” – Z generációs buktatók a munkaerőpiacon
- 08:18 Nagyrészt megsemmisült a limoges-i városháza, miután maszkos tüntetők felgyújtották
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 07:14 Az unikornisok így nem fogják leváltani a zebrákat – a startupszektor javaslatokat készített a vagyonadóhoz
- 07:11 Bordélyházat szálltak meg a kommandósok Oroszországban – videó
- 06:37 Kellemes időjárással búcsúzik a hét
- 03:33 Ilyen teniszező sohasem volt és már sohasem lesz – 70 éves Martina Navratilova
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 09:00 Ezt tedd a kenyérrel fagyasztás előtt, sok időt spórolhatsz amikor kiengeded
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon – megjött a kormányfői válasz
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 03:33 Ilyen teniszező sohasem volt és már sohasem lesz – 70 éves Martina Navratilova
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
