Közélet

Brutális támadást hazudott a biztonsági őr

Azt mondta, támadói egy gerendára kötötték, szemét leragasztották.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kedden indított eljárást az igen komolynak tűnő ügyben, méghozzá emberölés kísérlete miatt. Eszerint a „támadás”egy fegyverneki telephelyen történt, a biztonsági őrre rontottak rá ismeretlenek. Átlátszó szalaggal kötötték be a szemét, majd a nyakánál fogva az épület egyik gerendájára akasztották. Az őr a nyomozóknak azt mondta, életét egy ismerőse mentette meg, aki éppen akkor érkezett a telepre. Levágta őt a kötélről.

A nyomozók megállapították, hogy a történetből bizony semmi sem igaz, az egészet a bejelentő találta ki és a helyszínt is ő rendezte el, hogy úgy tűnjön, durva bántalmazás áldozata lett.

A rendőrség egyelőre nem tudja, az férfi miért hazudott, vizsgálják az esetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik