Közélet

Sorszámot húzott a bankrabláshoz

Az elsődleges információk szerint az eset valamivel 16 óra előtt történt. A férfi besétált a Baross úton lévő bankba, sorszámot váltott, majd amikor az ablakhoz hívták, közölte, hogy ez bankrablás – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A férfi nem fenyegetőzött semmivel, bejelentése után leült egy székre. A kiérkező rendőrök elfogták és előállították a Szolnoki [...]
24.hu

2010. 06. 14. 18:02

Egymilliót kért a korrupcióval megvádolt ügyész

Egymillió forintot kért a korrupcióval vádolt egykori ügyész, Varga Gergely a bíróság folyosóján egy ügy vádlottjaitól azért, hogy ne juttassa őket börtönbe – erről tanúként vallottak az ügyész büntetőperében hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másik ügy vádlottjai. Egyikük tanúként elmondta, hogy két éve a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján a tárgyalás előtt odalépett hozzá és [...]
24.hu

2010. 06. 14. 17:00

Fajtalankodásra kényszerítettek egy 9 éves kisfiút?

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a szülők tettek feljelentést, miután gyermekük elmesélte, mit tettek vele. A gyerek azt állítja, a 13 éves fiú a Hajta patak partjánál fenyegette meg őt, majd fajtalankodásra kényszerítette. A szóvivő hozzátette: az ügynek még nincs hivatalos gyanúsítottja. Az ügyben a gödöllői rendőrség nyomoz: elsőként szakértőket rendelnek ki, [...]
24.hu

2010. 06. 14. 16:24

Agyonvertek egy férfit Nádudvaron

A Széchenyi és a Fő utca kereszteződése közelében a 18 és a 33 éves férfi tovább ütötte 40 éves vitapartnerét, aki a bántalmazásba belehalt – tájékoztatta a Független hírügynökséget Vezendi Jánosné, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A feltételezett tetteseket, a 18 és 33 éves nádudvari férfit a rendőrök őrizetbe vették, ellenük halált okozó testi sértés megalapozott [...]
24.hu

2010. 06. 14. 15:45

Két fiatal fulladt meg Nógrádban a hétvégén

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 13 éves béri fiú pénteken horgászni ment barátaival a tóhoz. Melege volt, így bement a vízbe fürödni, de pár perc múlva kapálózni kezdett és elsüllyedt. A mentők fél órán át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Vasárnap délután a Nyírjesi-tónál történt halálos baleset, ott egy 17 éves érsekvadkerti fiú [...]
24.hu

2010. 06. 14. 15:24

Halálos robbanás Nagykanizsán

A házaspár a vizsgálat eddigi adatai szerint egy bitumenes hordót melegített, amikor a robbanás történt. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy maga a hordó, vagy esetleg a melegítéshez használt gázpalackos perzselő robbant-e fel. Azt nem tudni, hogy a házaspár mire szerette volna használni az olvasztott bitument. A detonáció után kisebb tűz is keletkezett, de azt a [...]
24.hu

2010. 06. 14. 15:15

25 embert kellett kimenteni a Balatonból

A sok mentésre a Balatonnál szokatlannak mondható, de előre jelzett déli szél miatt volt szükség, ami miatt az úszók, vagy a vízijárművek nem tudtak – főként a tó keleti medencéjében – visszatérni a partra. “A hétvége tanulsága, ha jön a déli szél, hiába minden figyelmeztetés, mert mindig lesz, akihez nem jut el, vagy nem ért [...]
24.hu

2010. 06. 14. 15:09

Bankba tört be aludni

A 21 éves férfi Washington államban, Ellensburgben tört be egy bank alagsorába, ahol kényelmesen elhelyezkedett, inni kezdett, majd nyugovóra tért. Nem sokkal reggel nyolc – tehát még nyitás – előtt aztán távozott. A rendőrség hamar rábukkant, és lakásában őrizetbe vette a betörőt, aki még akkor is részeg volt. Nem tudta megmondani, hogy miért éppen egy [...]
24.hu

2010. 06. 14. 14:58

Borosüveggel támadt a közterületesekre

A fiatalember a borosüvegével megpróbálta megütni őket, mire az egyikük könnygáz-spray-vel viszonozta a támadást. A fiatalember elszaladt, az újpesti rendőrök fogták el nem sokkal később a kerületben. A férfi ellen eljárás indult, szabadlábon védekezhet – tájékoztatott hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
24.hu

2010. 06. 14. 13:25

Ablak közé szorult egy kismacska

Se előre, se hátra nem tudott mozdulni, csupán szerencsétlenül kapálózott az a cicus, amelyet járókelők örökítettek meg. A macska szenvedésének végül egy férfi vetett véget, aki felmászott a párkányra és besegítette a lakásba a kisállatot. A macska ép bőrrel – pontosabban szőrrel -, megúszta az esetet.
24.hu

2010. 06. 14. 11:47

Kapával támadt a tetten ért szeretőre

A 37 éves gyanúsítottat a Nyírbátori Rendőrkapitányságon hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a sértett házának melléképületében félreérthetetlen helyzetben találta élettársát a másik asszonnyal. Elmondása szerint a férfit akarta megütni, de 30 éves riválisát találta el. A kapát az élettársa vette el tőle, akinek a nő [...]
24.hu

2010. 06. 14. 11:40

Halálos baleset a 83-as úton

Egy autó Győr felől tartott Veszprém irányába, amikor eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és a szembe jövő teherautóval ütközött. A kocsi az ütközés miatt az árokban állt meg, az 57 éves sofőr a helyszínen azonnal életét vesztette. A szakaszon teljes az útzár, a forgalmat a helyszínen rendőrök terelik. – tájékoztatott Frankó [...]
24.hu

2010. 06. 14. 11:26

Ittasan okozott halálos balesetet

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint a férfi meccset nézett egy kocsmában szombaton, közben alkoholt is ivott, majd a mérkőzés után két másik társával a kisbuszba ültek, hogy hazamenjenek. Az ittasan a volán mögött ülő sofőr figyelmen kívül hagyott egy elsőbbségadást jelző táblát és Leányváron egy kirándulókat szállító busszal ütközött. A buszon 31-en utaztak, [...]
24.hu

2010. 06. 14. 10:47

Tigrisek marcangolták szét a férfit a kínai állatkertben

A hsziani állatkert munkatársainak sikerült megmenteniük egy 17 éves fiút, aki apjával együtt bement a mandzsúriai tigrisek kifutójába. A 45 éves férfin már nem lehetett segíteni, a tigrisek rávetették magukat, mire odaértek a szakemberek. A baleset körülményei tisztázatlanok. A tinédzser elmondta: azután merészkedtek be a tigrisekhez, hogy kinyílt előttük egy automata kapu. Csak akkor jöttek [...]
24.hu

2010. 06. 14. 10:33

Kigyulladt egy autó a kőröshegyi völgyhídon

A tüzet már eloltották, senki sem sérült meg, a műszaki mentés idején a Budapest felől érkezők csak egy forgalmi sávon tudtak haladni – tette hozzá Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
24.hu

2010. 06. 14. 10:20

Meghalt a fának csapódott kocsi negyedik utasa is

A rendőrségi vizsgálat jelenlegi adatai szerint az alig több mint kéthónapos jogosítvánnyal rendelkező sofőr akkor vesztette el uralmát a jármű felett, amikor nagy sebességgel több kocsit előzött egyszerre – tájékoztatott Fülöp Gergely, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpazonynál pénteken csapódott egy fának egy autó. A jármű öt utasa közül a helyszínen meghalt az [...]
24.hu

2010. 06. 14. 10:10

Döglött kutyáját akarta újraéleszteni az őrjöngő férfi

A doktor és az asszisztensnő mondta az állat gazdájának, hogy embereket gyógyítanak, és nem értenek az állatgyógyászathoz, de a férfi ekkor őrjöngeni kezdett – mondta el a Független Hírügynökségnek Molnár György, a rendelő ügyeletvezetője. Hozzátette: az orvos és az ápolónő segítségére sietett a rendelő sofőrje, rendőrt is hívtak, de erre a kutya gazdája és felesége [...]
24.hu

2010. 06. 14. 06:51

Buszokon nyisszantott a kéretlen fodrász

A 23 éves vádlott Oregon államban autóbuszokon utazva vágott le az előtte ülő nők hajából. Összesen három nő frizurája bánta a férfi mániáját, illetve egy negyediké is, akinek azonban nem megkurtította a haját a férfi, hanem odaragasztotta az ülés háttámlájához. A kéretlen fodrászt elfogták, de mivel Oregonban a törvények nem térnek ki kifejezetten hajjal kapcsolatos [...]
24.hu

2010. 06. 14. 06:48

Megtalálták a vízbe fulladt fiú holttestét

A tűzoltóság balassagyarmati egységei keresték a fiút, majd riasztották a salgótarjáni búvárcsoportot is – közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A 16 éves érsekvadkert fiút végül a búvárok találták meg.
24.hu

2010. 06. 13. 21:33

Szénabálák égtek Csepreg határában

Dénes Károly, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: két gépjárműfecskendővel vonultak ki a helyszínre a kora délutáni órákban, és a tüzet viszonylag rövid időn belül eloltották. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják – tette hozzá.
24.hu

2010. 06. 13. 21:24

Baleset miatt teljes útlezárás Balatonfürednél

A balatoni város belterületén, a Füred Áruháznál megállt egy autós, s abba hátulról belehajtott egy motoros, aki feltehetően nem tartotta be a követési távolságot. A motorkerékpár utasa súlyos sérüléseket szenvedett, egyelőre még a helyszínen ápolják, s mentőhelikopterrel fogják majd kórházba szállítani. A motor vezetője könnyebben sérült meg, míg a személykocsiban ülők sértetlenül “úszták meg” az [...]
24.hu

2010. 06. 13. 19:51

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.