Közélet

Szemcsepp helyett pillanatragasztót nyomott a szemébe

Összekeverte a tubusokat. Nem először fordul elő ilyesmi.

A 47 éves kínai nő a munkahelyén akarta a szemfertőzésre felírt cseppet belecsepegtetni a szemébe, de hamar rájött, hogy valami nem stimmel, köszönhetően a nagy fájdalomnak, amit érzett. Valamint annak, hogy jobb szeme pillanatokat alatt összeragadt – közölte a That’s Shanghai. Mint kiderült, a szemcsepp helyett az íróasztalán lévő pillanatragasztót kapta fel, és annak tartalmát nyomta a szemébe.

A nő főnöke azonnal taxiba pattant a nővel, hogy kórházba vigye, de a nagy forgalom miatt olyan lassan haladtak, hogy kénytelenek voltak a rendőrség segítségét kérni – írta a gbtimes. A rendőrség egy járőrautót küldött ki értük, amellyel rekordidő alatt értek be a kórházba, ahová még éppen időben érkeztek ahhoz, hogy ne szenvedjen maradandó károsodást a szeme. Az orvosoknak végül sikerült eltávolítaniuk a nő szeméről a megkeményedett ragasztót, és már mosolyogva tudta elmesélni történetét a kínai televízióknak.

Egy kínai televízióval is megosztotta történetét a nő, aki összekeverte a pillanatragasztót a szemcseppel
Fotó: 56.com

Bármilyen furcsának is tűnhet, nem ez az első alkalom, hogy ehhez hasonló eset került a sajtóba. Tavaly januárban szintén Kínában keverte össze a szemcseppes tubust a pillanatragasztóval egy 22 éves egyetemista lány egy éjszakai vonat utazva. 2010-ben pedig egy amerikai nő járt pontosan ugyanígy.

De nem csak szemcseppel lehet összekeverni a ragasztót. Tavaly nyáron egy új-zélandi nő a herpeszes ajkait kente be ragasztóval a szájkrém helyett, miután az éjszakai sötétben rossz tubust vett elő az ágya melletti szekrényből. Neki még azzal is meg kellett küzdenie, hogy összeragadt ajkakkal hogyan mondja el a segélyhívónak, hogy mi történt.

Ajánlott videó

Annak jártunk utána, hogyan zajlik egy eljárás, és azon túl mi vár a rajtakapott egészségügyi dolgozókra, valamint hogy kevesebb borítékot csúsztatnak-e zsebbe az új szabályozás óta a betegek.