Közélet

Rossz ikret vádoltak gyilkossággal

Egy buliban halálra késelt egyetemista megölése miatt emeltek vádat egy ikerpár egyik tagja ellen. Majd rájöttek, a másik tette.

Jogi szakértők már akkor az ügyészek előtt álló nehézségekre hívták fel a figyelmet, amikor a kaliforniai San Jose ügyészsége vádat emelt a 18 éves Duc Tong ellen, egy 22 éves egyetemista megölése miatt az előző héten. A fiatalemberről azt állították, hogy ő volt az, aki halálra késelte a San Franciscó-i születésű Richard Phant egy születésnapi buliban, amikor a fiatal megpróbált megállítani egy verekedést.

A szakértők által emlegetett nehézséget az okozta, hogy a buliban ott volt Duc Tong ikertestvére, a rá az ügyészek jellemzése szerint megszólalásig hasonlító Anh Tong is, és így a szemtanúkra nem nagyon lehet hagyatkozni. Hiszen egy védőügyvéd könnyen tud érvelni az esküdtszék előtt azzal, hogy a szemtanúk nem tudnak különbséget tenni az ikerpár tagjai között, főleg egy vad verekedés közben, egy előrehaladott bulin, sok alkohol elfogyasztása után – írta a Mercury News.

Majd e hét szerdán jött a fordulat. Az ügyészek bejelentették, hogy már nem Duc Tongot vádolják az egyetemista halála miatt. Hanem az ikertestvérét, Anh Tongot. Az ügyész azt nem árulta el, hogy mi vezetett a változtatáshoz, és az ügy részleteit egyelőre nem tette nyilvánossá a bíróság. Ugyanakkor Duc sem úszta meg teljesen. Az ügyészek ugyan ejtették ellene az emberölés vádját, de cserébe gyilkosságban való segítségnyújtással vádolják. Az ügyészek szerint testvérét akarta menteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik