Közélet

Fegyverarzenál a Marina-parton: a bankrobbantó miatt buktak le

A rendőrök éles fegyvereket és lőszereket találtak a kocsiban. Két férfit fogtak el.

A nyomozók két embert vettek őrizetbe a napokban, a Marina-parton talált fegyverarzenál kapcsán. Az ügy részleteiről pénteken, sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság.

Eszerint a rendőrök hétfőn bejelentés kaptak a bankrobbantás miatt elkülönített zöld számra, miszerint a XIII. kerület egyik lakóparkjának mélygarázsában áll egy motor, amelyet a telefonáló szerint a robbantó használhatott. Elmondta azt is, a kétkerekű mellett parkoló autóba pedig gyanús dolgokat pakolnak.

Az NNI emberei a helyszínre siettek, ám rövid idő alatt kiderítették, a motornak semmi köze a Lehel úti eseményekhez. Szemügyre vették viszont a bejelentésben szereplő kocsit, kiderült, a jármű komplett  fegyverarzenált rejt: tíz darab éles fegyvert és több mint ezer lőszert. Uánanéztek, ki bérli a helyet, így jutottak el a két férfihoz.

Egyiküket szerdán Dunakeszin, egy bevásárlóközpont parkolójában, míg társát csütörtök esete Szadán kapták el a terrorelhárítók. Mindketten részletes beismerő vallomást tettek, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. Hogy a páros mire készült a fegyverekkel, egyelőre nem árulták el.

Ajánlott videó mutasd mind

Egyelőre nem jut Európából Magyarországra influenza elleni oltás

A koronavírus-járvány második hulláma miatt nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is megnőtt az igény az influenza elleni védőoltás iránt, és minden ország védi a saját készleteit.  Egyes vélemények szerint az idei oltási kedvet látva 1,4 millió helyett 4 millió vakcinára is szükség lehet idehaza, azonban sem az import, sem az utángyártás nem tűnik könnyen járható útnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.