Közélet
Szerencsére nem vitte messzire a víz, és senki nem sérült meg a balesetben. Nem ez az első alkalom, hogy elindult a folyón.
2014. 02. 07. 15:41
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a zöldszervezet a kishantosi ökológiai mintagazdaság földbérletének megszűntetése miatt.
2014. 02. 07. 15:23
Az asszony az ablakon át jutott ki a házból. Ha az ügyészségen múlik, támadója előzetesbe kerül-e.
Egy buliban halálra késelt egyetemista megölése miatt emeltek vádat egy ikerpár egyik tagja ellen. Majd rájöttek, a másik tette.
2014. 02. 07. 14:28
A férfit nyolc hét szabaságvesztéssel sújtották és 32 hónapra eltiltották a vezetéstől is.
2014. 02. 07. 13:04
Azt gondolta, keményen tolja az autónak, aztán rá kellett jönnie, ő a lassú.
A rendőrök éles fegyvereket és lőszereket találtak a kocsiban. Két férfit fogtak el.
2014. 02. 07. 12:04
Ötszáz méter mély szakadékba zuhant egy busz a Fülöp-szigeteken pénteken, az utasok közül 15-en szörnyethaltak, köztük egy holland nő.
2014. 02. 07. 12:02
Balesetben súlyosan megsérült egy kilencéves román fiú csütörtök éjszaka az M70-es autóúton, amikor autójuk egy kamionnal és egy másik személyautóval karambolozott.
A 73 éves asszonyt halálra verték, holttestére csütörtökön találtak rá a katasztrófavédők és a rendőrök, miután bemásztak az ablakon.
2014. 02. 07. 11:38
A férfi azt mondta nekik, ettől majd jobb lesz a kedvük és felszabadultabbak lesznek. Legtöbbször velük együtt szívta a spanglikat.
2014. 02. 07. 10:45
A 19 éves fiú egy elszabadult buli leállítására kiérkezett rendőrt pisilt le egy lépcsőről.
2014. 02. 07. 10:43
Egy kamion és egy kocsi ütközött frontálisan, utóbbi sofőrje a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A rendőrség a helyszínelés idejére félpályás útzárat rendelt el.
Összekeverte a tubusokat. Nem először fordul elő ilyesmi.
A fiatal kitépte a 79 éves asszony fülbevalóit a füléből, majd elvette a párnája alatt talált 15 ezer forintot. Áldozata életveszélyes állapotban került kórházba.
A két jármű frontálisan ütközött, a rendőrség teljes útzár mellett helyszínel.
A balesetben ketten sérültek meg, egy mentős és a másik jármű utasa. Egyikük állapota sem súlyos.
2014. 02. 07. 08:24
Gyilkossággal vádolnak egy amerikai házaspárt, miután a boncolásból kiderült, kislányuk a kényszeritatásba halt bele.
A budapesti főkapitány a rendőrség legjobb nyomozóit állította rá az ügyre, amely azt jelentheti, hogy holtpontra jutott a nyomozás.
2014. 02. 07. 07:45
Szakértőket hallgatott meg e héten a Pesti Központi Kerületi Bíróság az OTP-vezér és családjának zaklatója elleni perben.
- 13:26 Bejelentette a rendőrségen egy férfi, hogy egy lövedéknek látszó tárgyat látott Duna-parton, mire kiértek a zsaruk, eltűnt az iszapban lévő világháborús gránát
- 13:21 Három szervezet követeli Infantinótól, ismerje be, hogy a terve nagy hiba volt
- 13:20 A Fidesz még mindig nem kapta vissza a lefoglalt szervereit, az ügyészség közölte, azok értékelése továbbra is tart
- 13:06 Államkincstár69, Jelszó123 - kiderült, milyen jelszavakat használtak a feltört államkincstár dolgozói
- 12:43 Egy hét kihagyás után ismét ülésezik a parlament
- 11:31 500 milliárd forint fölötti többletben volt a júliusi magyar költségvetés
- 11:26 17 év fegyházat kértek az ír férfire, aki meggyilkolt egy többször is segítséget kérő japán nőt Budapesten
- 11:20 Kamu volt a Ronaldo-pletyka, egy átlagpár esküvője viszont hirtelen világszenzációvá vált
- 11:17 Marsi Anikó: Aki azt látja csak belőlem, hogy a híradóban olvasok súgógépről híreket, az életem icike-picike szeletét látja
- 11:15 Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket
- 10:55 Meglepő dologra figyeltek fel a hosszú Covidban szenvedőknél
- 10:43 Tízezerért írta fel a gyógyszereket egy orvos
- 10:39 Rajongói szerint nem Usher, hanem egy klónja lépett fel a sztár legutóbbi koncertjén – videó
- 10:56 Aki ilyen gyógyszert vásárolt, ne szedje be, a hatóság azonnali hatállyal kivonta a forgalomból
- 05:57 Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
- 07:30 Kvíz: eljutnál a Legyen Ön is milliomos! 10. kérdéséig?
- 06:54 444: Kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politikus iránt
- 07:09 Felháborította a Sziget vezetését az, hogy többeket bedrogozhattak a szombati DJ Oti-bulin
- 11:15 Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
- 08:55 Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
- 06:49 Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni
- 08:36 Ebből a városból lehet legtöbbet látni a szerdai napfogyatkozásból Magyarországon
- 09:28 Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket

