Közélet
"Szerencsétlen férfi teljesen meztelen volt, egyetlen pár sportcipő volt rajta" – mondta a szemtanú.
2015. 02. 27. 07:55
Speciálisan képzett amerikai zsoldosnak hitte magát az a férfi, aki hétfőn késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két szolgálatban lévő munkatársára, és egyiküket halálra késelte.
Az állatorvos szerint megmérgezték az ötéves, Szofi nevű kutyát.
2015. 02. 26. 21:36
Öt személyautó ütközött, többen megsérültek. Komoly torlódásra számítsanak az arra járók.
Egy sávon halad a forgalom a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út kereszteződésénél. A veszprémi körgyűrűnél is volt baleset.
Embercsempész bűnszervezet vezetőit fogták el Budapesten, a szír és a palesztin állampolgár által vezetett szervezet a gyanú szerint több száz szír embert csempészett ki Németországba.
Érsekvadkert mellett holtan találták a házaspárt.
2015. 02. 26. 17:20
Értem én, hogy régen minden jobb volt, bezzeg nyugaton, meg különben is szar az élet, de az is igaz, hogy a budapesti utazóközönségnek nagyon nehéz,
2015. 02. 26. 14:56
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 05:00 Az aszály kevésbé ismert következménye fenyegeti folyóink élővilágát
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit

