Közélet

Hatvanmilliós drogfogások Szigetszentmiklóson

kokainfogás (kokainfogás)
kokainfogás (kokainfogás)

Az egyenruhások két férfit fogtak el.

A rendőrök múlt pénteken, a hajnali órákban igazoltattak egy férfit Szigetszentmiklóson. A teherautó vezetőfülkéjében, zacskóba és fóliába csomagolva több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagra bukkantak. Átvizsgálták ezután a sofőr ruházatát és táskáját is, így került elő 3 ezer angol font, valamint egy slusszkulcs – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Utóbbiról a férfi azt mondta, hogy egy barátjáé. Közölte, az érintett jármű az igazoltatáskor Hollandiában parkolt, ő egy csomagot hozott el a kocsiból, egyenesen Magyarországra. Időközben a teherautóban további 13 ezer angol fontra bukkantak a rendőrök. Ezután nyomozók mentek a lakására, ahol egy zacskóban körülbelül 6 grammnyi fehér port foglaltak le.

Az eljárás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2014 szeptemberétől folyamatosan hozott csomagokat az országba egy férfi megbízásából, ezeket Magyarországon adott át 37 éves barátjának. Társát néhány órával később, otthonában fogták el szigetszentmiklósi otthonában. Lakásán 12 telefont foglaltak le.

A rendőrség emlékeztetett,  tavaly, december elején egy szigetszentmiklósi garázsban is nagy mennyiségű fehér port találtak, amely a szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozás adatai szerint a szállítmány szintén külföldről érkezett, és ugyancsak a két férfihoz köthető. A két szállítmány piaci értéke csaknem 60 millió forint.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak.


Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik