Közélet
halálra éheztetett kisfiú tárgyalása (halálra éheztetett, agárdi kisfiú, tárgyalás)

Halálra éheztetett agárdi baba: hónapokig haldoklott

„Energetikai vizsgálattal” és homeopátiás szerekkel próbálták kezelni a súlyos alultápláltság miatt meghalt másfél éves kisfiút.

Csütörtökön elkezdődött a büntetőper a 2013-ban meghalt agárdi kisfiú ügyében, akit halálra éheztettek – írja a Velvet. Benjámin mindössze négy és fél kilós volt másfél éves kora ellenére. A természetgyógyász tanácsára szinte csak anyatejet és biogyümölcsöket kapott, kézrátéttel gyógyították, noha alig tudott mozogni, kezei és lábai felduzzadtak. A vádlottak padjára ültették a szülőket, a nagyszülőket, a természetgyógyászt és a család háziorvosát is.

A tárgyaláson elhangzott: a kisfiúnál súlyos keringési rendellenesség alakult ki, teljesen kiszáradt, testén pontszerű bevérzések keletkeztek, arcsorvadása lett. A háziorvos is látta a súlyosbodó tüneteket, de hiába szólt, hogy vigyék vizsgálatra a gyermeket, a szülők ehelyett természetgyógyásszal próbálták kezeltetni. „Nem volt jó tapasztalatuk a nyugati orvoslással” – ezzel indokolták tettüket.

Az egy háztartásban élő szülőket és nagyszülőket, valamint a természetgyógyászt különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, a háziorvost pedig foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel.

Ifj. Lomnici Zoltán, a család védőügyvédje (a CÖF szóvivője) a Velvetnek elmondta, nem igaz, hogy a szülők fényevők lettek volna.

 Fotó: MTI

A 34 éves apa és 36 éves anya jó anyagi körülmények között, elzárkózva éltek a nagyszülőkkel, térfigyelő kamerákkal megtűzdelt magas falak közt. Az anya és a nagymama szinte ki sem tette lábát otthonról. A kisfiú is otthon született, orvosi felügyelet nélkül, orvos csak két hetes korában látta.

A háziorvos azt vallotta, többször felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a gyermek nem megfelelően fejlődik, jelezte, hogy vigyék el kórházba Benjámint. A szülők és nagyszülők viszont tagadták, hogy az orvos ezt mondta volna. A kisbaba állapota viszont súlyosbodott, napi rendszerességgel hányt, zöld volt a széklete. A nagypapa ezért felkeresett egy természetgyógyászt, aki „energetikai vizsgálatot” végzett, a kezével vagy egy pálcával körözött a kisfiú fölött, majd azt mondta, „szervei száz százalékosan működnek, csak a szíve 80 százalékos”. Homeopátiás szereket és további „energetikai kezelést” javasolt. Mivel a gyermek hányása megszűnt, a szülők bíztak a természetgyógyászban.

A szülők korábban azt vallották, többször rákérdeztek a természetgyógyásznál, hogy elvigyék-e orvoshoz a kicsit, de ő azt mondta: a gyógyszerek hosszú távon ártanának a bélflórának. Azzal nyugtatta őket, hogy az energetikai és homeopátiás kezelés hosszú folyamat, normális, hogy közben átmenetileg rosszabbodik az állapota. A tragédia napján a kicsi a szülők állítása szerint jókedvűen ébredt, evett és ivott is, de nem sokkal később összeomlott a szervezete. A természetgyógyász még ekkor is azt mondta, hogy minden rendben van, végül amikor a kicsi már nem mutatott életjelet, akkor hívták a mentőket, akik végül nem tudták megmenteni Benjámin életét.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.