Visszakaphatják-e állásukat a kirúgott tanárok?

„Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van?” Biztosan sokan emlékeznek arra, mennyit játszották ezt gyerekkorukban vagy később, az akkoriban divatos házibulikon. Most azonban már nem játék, hogy aki kezében tartja a „zálogot” – értsd, a hatalmat – mások életével, hivatásával, emberi méltóságával, tisztességével játszik.

A pedagógusok semmibevétele, megalázása, kisemmizése nem akkor kezdődött, amikor a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kiváló tanárát figyelmeztetést követően polgári engedetlenségben való részvételük miatt kirúgták évtizedek óta betöltött állásukból. Jogi nyelven szólva azonnali hatályú felmondással megszüntették a munkaviszonyukat.

A két nagy pedagógus szakszervezet már egy éve szeretne szabályos, törvényes sztrájkot szervezni, amit a kormány a lehető legjogellenesebb módon akadályoz. Kezdetben azzal, hogy nem volt hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel, noha a törvény szerint a sztrájkot megelőző egyeztetés kötelező. Az egyeztetés célja, hogy a felek megállapodjanak az úgynevezett még elégséges szolgáltatás mértékében. Ha ebben nem tudnak megegyezni, akkor a bíróságnak kell döntenie a kérdésben. A Fidesz-kormány azonban nem kockáztat, inkább – felrúgva a hatalmi ágak különállóságának alapelvét, valamint visszaélve az éppen akármilyen veszélyhelyzet adta lehetőségekkel – februárban hozott egy rendeletet, amelyben ő maga eldöntötte, mit tekint az oktatásban elégséges szolgáltatásnak. Később ezt parlamenti bátor embereivel törvénybe is foglaltatta. A szakszervezetek az Alkotmánybírósághoz, majd annak formai okokra hivatkozó elutasítása után a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak.

Az elégséges szolgáltatás mértékét úgy határozta meg a rendelet, illetve a törvény, hogy ha a tanárok annak betartásával sztrájkolnának, az a sztrájk gyakorlatilag észrevehetetlen lenne.  Így azután nem sok más lehetőségük maradt a pedagógusoknak véleményük hangoztatására – persze a tüntetéseken kívül, melyek eredményt eddig nem hoztak – mint a polgári engedetlenség.

Zeller Judit, a TASZ jogásza precízen definiálta a polgári engedetlenség fogalmát. „A polgári engedetlenség egy tudatos, nyíltan vállalt, erkölcsi indíttatású és erőszakmentes szabályszegés. Célja, hogy felhívja a figyelmet az adott problémára és ezzel érjen el változást. Eszköz lehet a tiltakozásra az igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozás ellen – ahogy most a tanárok esetében tapasztaljuk. Tettük erkölcsi indíttatását igazolja a társadalmilag fontos ügy, amelyért kiállnak: az oktatás helyzete. A polgári engedetlenkedő mindig vállalja tette következményeit. Az viszont, ha valakit kirúgnak, szerintünk nem jogszerű szankció. A néhány órás engedetlenkedés ugyanis nem arányos azzal, hogy valaki végleg elveszítse az állását. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a tiltakozáshoz mindenkinek joga van. A kirúgás szabályszerűsége ezért nem ítélhető meg pusztán munkajogi alapon, a véleményszabadság jogát is tekintetbe kell venni, amely magasabb rendű, úgynevezett alapjog.”

Ez a megközelítés az alapja annak a munkaügyi pernek, amelyet a kirúgott kölcseys tanárok indítanak. A perben a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik az öt tanárból álló pertársaságot. Mint Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke elmondta, a pertársaság alapítása csupán technikai kérdés, azt jelenti, hogy közösen nyújtják be a keresetet az azonos alperessel szemben. Ennek pergazdaságossági szempontból van jelentősége, nem kell öt ugyanolyan pert indítani, vagyis az ügy érdemét tekintve nincs jelentősége.

A munkajogi keresetet a felmondás közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani a bírósághoz. A Helsinki jogászai jelenleg még dolgoznak a keresetlevélen, hogy az ügy minden aspektusát a bíróság elé tárják, hiszen nem szokványos munkaügyi perről van szó. Nem arról, hogy valaki nem veszi fel a munkát, mert éppen nincs kedve dolgozni, és emiatt kirúgják.

A munkaügyi bíróságnak nem szabadna figyelmen kívül hagynia azokat a körülményeket, amelyek megelőzték a polgári engedetlenséget, így a sztrájkjog kiüresítését, a bíróság mint önálló hatalmi ág hatáskörének elvonását, a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapelvét és nem utolsó sorban a polgári engedetlenség társadalmi célját és társadalmi hasznosságát.

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése esetén „a megszüntetés okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. A megszüntető jognyilatkozat indokának valóságát és okszerűségét a nyilatkozattevő bizonyítja”. Vajon hogyan fogja bizonyítani ebben az ügyben az alperes, a tanárokat kirúgó tankerület, hogy a jelenlegi pedagógushiány mellett „okszerű” volt a kiváló tanárok kirúgása. Hogy „okszerű” olyan pedagógusok azonnali eltávolítása, akik azért küzdenek, hogy a tanárnak, diáknak egyaránt rossz oktatás színvonala jobb legyen?

A per kimenetele szempontjából döntő jelentőségű kérdés az is, vajon a tanárok a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségüket szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegték-e. Tekinthető-e az adott körülmények között olyan „jelentős mértékű” kötelezettségszegésnek néhány tanóra kihagyása, ami elegendő ok arra, hogy többüknél 20 vagy annál több évi munkaviszonyt azonnal megszüntessenek?

Nem aránytalan ez a joghátrány a mulasztáshoz képest?

Mindemellett van még egy nagyon fontos szakasza a Munka Törvénykönyvének. Ez a diszkrimináció tilalma, a törvény megfogalmazásában: az egyenlő bánásmód követelménye. Nem az történt-e, hogy a kölcseys tanárokat a politikai, oktatáspolitikai véleményük miatt érte hátrány? Mert ha ez így van, akkor az diszkrimináció, vagyis az azonnali felmondással megsértették az egyenlő bánásmód törvényi követelményét.

A hamarosan kezdődő munkaügyi per eredménye háromféle lehet.

1. A legelkeserítőbb az, ha a bíróság elutasítja a tanárok keresetét, mert nem hajlandó megvizsgálni a „fegyelemsértés” körülményeit, okait és célját.
2. Születhet olyan ítélet is, amelyik megállapítja, hogy aránytalan szankció volt az azonnali felmondás, mert a tanárok „kötelezettségszegése” nem volt olyan mértékű, ami ezt indokolta volna. Ez esetben megállapíthatja, hogy jogellenes volt a munkaviszony megszüntetése, a munkáltató köteles megtéríteni az ezzel összefüggésben okozott összes kárt. Ennek egy része az elmaradt jövedelem, amelynek maximuma 12 havi távolléti díj. Ezen kívül persze lehet más kára is a jogellenesen elbocsátott dolgozóknak.
3. A pedagógusok számára az lenne a legkedvezőbb és egyúttal a legkorrektebb döntés, ha a bíróság megállapítaná, hogy a munkáltató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét akkor, amikor a tanárok politikai meggyőződése miatt diszkriminálta őket. Ez esetben kérelmükre a bíróságnak helyre kell állítania a munkaviszonyukat. Erre utalva mondta Törley Katalin, hogy „leszek én még kölcseys tanár!”

Ám a per bonyolultsága miatt nagy valószínűséggel még várnunk kell egy-két évet a jogerős döntésig.

Végezetül egy kis emlékeztető Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszternek. Sajnálattal olvastam, hogy bár „jogot végzett, nem ismeri a polgári engedetlenség kifejezést”. Ha hiányzott az egyetemről, amikor erről szó esett, talán arról azért hallott, hogy 2007 februárjában a fideszes országgyűlési képviselők polgári engedetlenségi mozgalom keretében lebontották a Kossuth teret övező kordonokat. Akkor Orbán Viktor azt mondta: „Alkotmányos jogainkat korlátozzák, mégiscsak volt itt egy rendszerváltás. Vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa”.

Szerencséjükre a bíró ismerte a polgári engedetlenség kifejezést, ezért megszüntette a szabálysértés miatt a képviselők ellen indult eljárást, mondván, „a kordonbontók cselekménye csupán egyet nem értésüket jelképezte, valamint a demonstrációnak szánt esemény kifejezetten békés volt.”