Hónap elején lapunk is beszámolt arról, hogy Szentesi Éva az Országos Onkológiai Intézetből jelentkezett be. Közösségi oldalán megjelent posztjában azt írta:
Te vagy a pokol, Országos Onkológiai Intézet, te magad vagy a halálra ítélés, a kegyetlenség, az embertelenség, a föld alá küldtök most már másodjára, Isten kegyelmezzen nektek, mert én nem fogok, és az életemmel fogok rátok cáfolni, ahogy tizenkét évvel ezelőtt is.
Az írónő nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg egy videót és egy fotót. Előbbin egy plusz jelet rajzoltak a hasára.
Hétfőn kezdődik a sugár. Addig minden este meg kell erősítenünk a bemért és felrajzolt jeleket
– fűzte hozzá a felvételhez Szentesi, aki órákkal később a Szent László kórházból is posztolt, megjegyezve: „akkor elkezdődünk újra, többféle fronton”.
Mint ismeretes, az írónő korábban kétszer győzte le a rákot, 2024-ben azonban újra daganatot találtak nála. A diagnózist követően több komoly műtéten és kezeléseken is átesett, majd az év októberében arról számolt be, hogy a CT-vizsgálat nem mutatott daganatot.

