Peller Anna nemrég Kadarkai Endre NŐSZINTÉN című műsorának vendége volt, ahol egyebek mellett arról is beszélt, milyen bántásokat kellett elszenvednie annak idején az iskolában. Mint mondja, az önbizalma a főiskolai évei alatt érkezett meg, miután harmadik próbálkozásra bejutott a színművészetire.
Ott olyanok voltak belém szerelmesek, hogy én magam sem hittem el. Nálam három fejjel kisebb fiúk, színész fiúk, meg nagyobbak, akik már híresek, és közeledtek felém, de én nem hittem el. Jólesett, de nem mertem elhinni, hogy ez igaz. Én 21 éves koromig szűz voltam. Az én önbizalmamnak, hogy én kellhetek igazán, kellett egy-két ilyen kenegetés. hogy »rendben vagy, kisanyám, a kis sonkákkal együtt«. Előtte azonban voltak olyan randijaim, akik eltűntek. Engem rengetegen ghostingoltak. De jobbnál jobb csávók
– idézte a story.hu a színésznőt, akit annak idején, amikor a Gór Nagy Színitanodába járt, Szűz Máriának gúnyoltak.
Annyira cukik, de megértem. Utólag találkoztam is az egyik fickóval, és kérdeztem, hogy miért tűnt el. Elmondta, hogy ő nem akart az lenni, aki megbirkózik azzal, hogy most egy lánynak elvegye a szüzességét. De ez édes volt, hogy elmondta.
Bevallása szerint szerelmi bánatában többször a „falat kaparva zokogott” pilisvörösvári lányszobájában, és gyakran előfordult, hogy olyasvalakit bombázott üzenetekkel, aki válaszra sem méltatta.
Én, ha szerelmes vagyok, olyan szerelmes vagyok, hogy ránk szakad a plafon. Csak rá tudok gondolni. Nem bírom ki, hogy ne írjak sms-t. Nekem sms-t kell írni. Volt egy fiú, akit üldöztem. Évekig írtam rá a húszas éveimben. Akartam tudni, hogy mi van vele. Írogattam, versrészleteket is, amit én írtam. Nem tudom, mennyire égessem le magam, de volt ott minden. Volt, hogy már azt gondoltam, hogy na, ez már nem hasznos, ez nem jó. Idézzünk most Petőfitől. Vagy József Attilától. Kerestem valami olyat, ami jó lesz. Csak elküldtem neki a fájdalmas üzenetet, egy részletet. De hát semmi válasz. Egyszer mondta nekem, hogy »nőjél már fel, Peller!« Ezzel annyira mellbe vágott, hogy ezen kicsit megsértődtem.
Mint mondja, mára rengeteget fejlődött, megnyugodott. Még mindig tart attól, nehogy ne szeressék, mert színésznőként nagyon vágyik az elismerésre, de ahogy megy előre a korban, nőként is sok pozitív élmény éri.
Most is leüvöltött egy kedves motoros fiatalember, hogy de jól nézek ki, és a napomat beragyogta ezzel. Azt érzem, hogy rendben vagyok a nőiségemmel. Szeretek is nő lenni. És az anyaságot is imádom.

