Közélet

Jön a félórás és másfél órás BKK-jegy, egészen jutányos áron

Kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papírváltozatban nem.

Jó hírt kaptak a Budapesten csak hébe-hóba tömegközlekedők, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis döntött az új, időalapú mobiljegy-típusok bevezetéséről. Ennek értelmében tavasztól már 30 és 90 perces időalapú jegyekkel is utazhatunk a BKK járatain. A szervezet közleménye szerint ráadásul ezeket a digitális termékeket a nevükkel ellentétben – a használati feltételek miatt – valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni.

Az időalapú jegyek bevezetését a Közgyűlés január 16-án Karácsony Gergely javaslatára vette napirendre, a testület pedig hivatalosan is támogatta a főpolgármester elképzelését.

Tavasztól tehát lehetőség lesz 30 perces jegyet váltani, ennek ára 530 forint lesz, míg a 90 perces jegyért 750 forintot kell fizetni.

A díjszabással kapcsolatban a közlemény azt írja, egy vonaljegy ára 350 forint, így aki csak egyszer is átszáll egy másik járatra, már jobban jár, ha inkább a félórás jegyre ruház be, a 90 perces jegy esetén pedig akár egy oda-visza út is beleférhet a közlekedőnek.

A BKK az új jegytípusoktól azt várja, hogy meghozza az emberek kedvét a tömegközlekedéshez, hiszen az időalapú jegy vonzó alternatíva lehet azoknak, akik csak egyszer akarnak utazni, de ehhez átszállást kell igénybe venniük, a jövőben nekik nem kell egySzerre több vonaljegyet is venniük. Kiemelik, hogy az időalapú vonaljeggyel megkezdett utazást minden esetben be lehet fejezni, még akkor is, ha papíron kifutunk az időből, így a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK-járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig.

Az időalapú jegyek bevezetése előtt a jól ismert, hagyományos vonaljegy is elérhetővé válik digitális formában, amely ugyancsak sokaknak nyújthat majd segítséget az utazásaik során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik