Vidnyánszky Attila, aki manapság a magyarországi színjátszás legfőbb vezetője, nyilatkozott a Kossuth Rádiónak, mondatait pedig (az MTI közvetítésével) átvette úgyszólván minden internetes portál és egy csomó rádióállomás. Evvel a médiaháttérrel nem nagyon lehet versenyezni. (A nyilatkozat itt is megjelent.)
Vidnyánszkyt így idézi az állami hírügynökség:
A kinevezése miatt kapott elutasító kijelentésekről, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke, valamint Tamás Gáspár Miklós közíró megfogalmazásairól Vidnyánszky Attila azt mondta, majd az idő és a nemzet eldönti, ki volt áruló és ki nem.
Ebből úgy lehet érteni, hogy én ugyanazt mondtam, mint Gyurcsány, holott pontosan az ellenkezőjét mondtam. (Sajnos „A Vidnyánszky-ügy” című cikkem ún. fizetős tartalom, ezért csak kevesen olvashatják könnyen.) Röviden: Gyurcsány megfenyegette a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére pottyantott, a színiakadémia elveszejtésére hivatott „kuratóriumot” avval, hogy az új kormány majd földönfutóvá teszi a tagjait. Én ezt helytelenítem, demokratikus kormány nem áll bosszút politikai ellenfelein, szakmai pályafutásukat nem teszi tönkre. Visszamenőleges igazságszolgáltatás jogállamban nincsen, amit Vidnyánszky és társai ma tesznek: erkölcstelen, de nem törvénytelen, a törvényeket ugyanis a minden kontroll fölött álló Orbán-többség hozza. A rossz törvényeket végrehajtó személyeket emiatt nem lehet, nem szabad büntetni. A törvényhozókat pedig védi a parlamenti immunitás (mentelmi jog), törvényhozási aktusokért senkit nem lehet felelősségre vonni. Ez alól rendkívüli esetekben rendkívüli jogrend gondoskodik (nürnbergi pör), de itt azért még sincs szó emberiség elleni bűntettekről (népirtásról például).
(Egyébként az MTI meghamisította Vidnyánszky rádiónyilatkozatát, aki ott különbséget tett Gyurcsány álláspontja és az enyém között, lásd a pontos ismertetést itt.)
Vidnyánszky Attila – a színi és színibírálati szakma konszenzusa szerint – jelentékeny művész, hadd rendezzen. Itt nem a művészetéről van szó, hanem arról, hogy élére állt a kifejezési és gondolatszabadság elleni rohamnak a fölsőoktatás és a színházak körében, amit én (igen mérsékelten) árulásnak neveztem az ő és mások esetében.
Ám Vidnyánszkynak nem kellene fölvágnia, hiszen nem róla írtam.
Én az Orbán-rezsimről írtam, amely a színiakadémia esetében is ugyanazt a technikát alkalmazza, mint „Mészáros Lőrinc” (értsd: Orbán Viktor) cégbirodalma (vállalatok százai, földbirtokok, kastélyok, több mint 400 médiavállalkozás) esetében: a szóban forgó entitást vagy privatizálják (ha állami) vagy megvásárolják (vissza nem térítendő vagy súlyosan kedvezményes állami hitelből) vagy államosítják – minden esetben az entitás az orbáni „mélyállam” tulajdonába vagy rendelkezésébe, hatalmi körébe kerül, hiszen a formális államra azért úgy-ahogy mégis jogszabályok vonatkoznak.
Ezért kellett a közalkalmazotti státuszt is elvenni a teljes magyar értelmiségtől, mert így bármelyik tagját egyik napról a másikra, mindenféle érvelés vagy formális kritérium betartása nélkül el lehet bocsátani. Ez a függőség, megzsaroltság állapotába süllyeszti a magyar tudósokat, művészeket és más szegénylegényeket, kasza-kapa-kerülőket.
Törvényes ez? Alkotmányos ez?
Hát félig-meddig; de csak félig-meddig.
Alapesetben a fölsőoktatás és a tudományos kutatás (MTA) – akárcsak az egészségügy – állami föladat. Ebben magánvállalkozások is részt vehetnek kiegészítőleg.
Nagy egyetemet (így a Corvinus nevű közgázt) állami pénzen privatizálni – mert ez történt – és kiszolgáltatni a legridegebb üzleti köröknek: ez kétségtelenül a civilizált modern állam felelősségének elherdálása. Ezt mukkanás nélkül meg lehetett csinálni, mint ahogyan a teljes magyarországi tudományos kutatóhálózat függetlenségének és intézményi autonómiájának megszüntetését (a Magyar Tudományos Akadémia de facto fölszámolását) is az akadémikusok vonakodó cinkosságával hajtották végre.
A színiakadémia (SZFE) egyelőre még tiltakozik. Ezért megérdemli, sőt: kiköveteli a védelmet és a szolidaritást. Ezt nevezi „gazemberség”-nek közszolgálati nyilatkozatában Vidnyánszky főigazgató. Különös.
De a privatizálás (amelynek most a színiakadémia esett áldozatul és még jó pár egyetem) azt is jelentené, hogy megszűnik az állam mindennemű beavatkozása. Márpedig most az állam a jelenlegi kormánytöbbség, azaz a radikális jobboldal embereit nevezi ki az új magánegyetemek élére, ami nevetséges lenne, ha nem volna – a kultúra és a tudomány szemszögéből – tragikus.
Az egyik mérvadó kormányzati portál „liberális hüllőkeltetőnek” nevezi a színiakadémiát.
(Erről a szélsőjobboldali stílusról írta 1938 márciusában Gáspár Zoltán a Szép Szóba: „E nyomorult népség folyton hazát, nemzetet, országot rikoltó papagájnyelvéhez tartozó ökörszem-agyvelejéből egy harminc soros röpcédula sem telik, amely ne lenne merénylet a magyar nyelv ellen…” Hát igen.)
Ám ha – nehezen, de – eltekintünk a kormányportál irályától, akkor azt kell megkérdeznünk:
(És itt áldozzunk pár sort a kormányzó szélsőjobboldal ama szokásának, hogy visszaél a politikai címkékkel. Az állami és mélyállami sajtó „radikális baloldalinak” nevezi a DK-t és a Momentumot, ezt a két jellegzetesen jobbközép pártot, mintha az Európa-barátság holmi szélsőbaloldali deviancia lenne, és nem az EU-tagság normális következménye, ami a törvénytiszteletből következik. Ugyanez a sajtó „szélsőbaloldalinak” nevezi a meglehetősen konzervatív Kamala Harris amerikai szenátort, a demokrata párt alelnökjelöltjét; igaz, Kamala Harris anyai ágon hindu, apai ágon karibi fekete, a férje meg egyenesen zsidó.)
Ha a színinövendékek alkotmányos jogaikat követelik (vissza), akkor őket liberálisnak nevezik, ami elképzelhető; csak olyan kontextusban jelent ez valami iszonyatot, amelyben az 1989-ben megalapított rendszert nem az állam mai rendszerének tekintik, hanem ellenségnek.
Én magam személyesen nem vagyok a liberális (polgári) demokrácia híve, mert keveslem benne a szabadságot. Orbán Viktor sokallja. (Gyurcsány Ferenc meg nem érti.)
Vidnyánszky Attila ebben az ügyben jelentéktelen mellékszereplő, csak megbízást teljesít, közben meg tönkreteszi a saját kollégáit és a saját mesterségét. De nem ő a felelős, ő csak lejáratta magát és kivívta a magyar értelmiség – finoman szólva – ellenszenvét. A felelős a kormány meg a rendszere. A CEU, az MTA, az Index, a színiakadémia (mind a négy esetben látszólag fönnmaradt az intézmény, valójában megsemmisült): ezek csak a legutóbbi és legföltűnőbb támadások a tudományos, kulturális és sajtószabadság ellen. Tűrje, aki bírja.
Kiemelt kép: Mónus Márton /MTI
