Közélet

Azért kellett annyira sietni a szerencsejáték-törvénnyel, mert Andy Vajna még idén online kaszinót indíthat

A szerencsejáték-törvény módosításáról szóló javaslatot hétfőn nyújtották be, az Ország­gyűlés kedden kivételes eljárásban tárgyalta és meg is szavazta. Azzal indokolták a módosítást, hogy rendet akarnak tenni az online szerencsejátékok között, ki akarták szorítani a piacról a nagy szolgáltatókat.

A Népszabadság szerint az egész módosítás Andy Vajnának kedvezhet, mert így könnyebben léphet új szereplő a piacra. A lap szerint az év elején került nyilvánosságra, hogy a Las Vegas Casino Diamond Kft. szerződést kötött egy finn szerencsejátékplatform-szolgáltatóval, a Finnplay-jel az első magyar online kaszinó létrehozására.

De a lap úgy tudja, hogy az Andy Vajna érdekkörébe sorolt csoport továbblépett. Márciusban is aláírtak egy szerződést az Ezugi nevű társasággal, amelyet a lap szerint a szakma az online közegben működő élő szerencsejátékok fejlesztőjeként ismer. A Las Vegas Casino-csoport idén májusban lefoglalta a Vegas.hu do­maincímet.

Azt írják, a tervek szerint Magyarország első legális online kaszinója valóban a Vegas.hu címen startol majd. Az LVCD igazgatójaként nyilatkozó Samuel Falconello Jr. – aki Vajna több cégében feltűnt korábban – még ennél is többet árult el. Az elképzelések szerint ugyanis az online kaszinó még ebben az évben elindulna. Ennek fényében a Népszabadság szerint azonnal világossá válik, miért is volt ekkora a kormányzati sietség a törvénymódosítás elfogadására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik