Őket hívják a politikusok gazdasági menekülteknek, noha valójában ők sem pusztán csak gazdasági okokból indulnak meg, igaz, nem is jó elnevezés rájuk a „menekültek”. Inkább arról van szó, hogy szaporodik azon kalandor világutazók száma, akik úgy tesznek, mintha nem maradhattak volna otthon.
Kalandvágy és migráció
A 2015 első 8 hónapját feldolgozó hazánkon regisztráltak MTA kutatás adatai szerint a nemi arányok egészen érdekesek. A török menekülttáborokban még kiegyensúlyozott életkori és nemi megoszlás itt már teljesen torzul. A fiatalabb korcsoportokban valamivel kiegyensúlyozottabb a nemi összetétel, de az átlagéletkorba tartozó 20 év körülieknél döntő férfi fölény van.
Van ország, pl. Pakisztán, ahonnan jóformán csak férfiak mentek át rajtunk. A szírek esetében, ahol a leginkább elfogadható, hogy valódi menekültekről van szó is még 75% a férfi. Tudjuk, hogy a férfiak amolyan felderítő előőrsként érkeznek, családjuk küldi őket előre a menekültek esetében is, ugyanakkor ezek az adatok azt is sejtetik, hogy sokan nem valami elől, hanem valamiért indultak meg. Summa summárum egyedülálló fiatal férfiak érkeznek Európába. (Azzal még senki sem foglalkozott, hogy a nőhiány micsoda konfliktusokat fog majd generálni a bevándorlók közt.)
Nem akarok pálcát törni azok felett, akik azt állítják magukról, hogy háborús övezetből jönnek, miközben nem, ellenben van egy rokonuk vagy barátjuk Németországban, aki már 2 éve kinn dolgozik, és azt javasolja, hogy most induljon meg, mert ha nem, akkor már késő lesz. A kiérkezőnek a nyelvet sem kell tudnia, mert valami helyet szorítanak nekik, és munkát is kapnak, a pénz is forogni fog körülötte, vagyis a gazdaságot is élénkíti.
Bár érteni vélem azokat, akik a fiatal férfidömping miatt aggódnak, mégis azt indítványozom, értsük meg őket, és próbáljuk megérteni tudományos értelemben is ennek az egész jelenségnek az okát. Igen, a potyautasok kalandvágyból indulnak, de ezt teszi az emberiség, mióta benépesítette a Földet, és ezt a kolonizációt fogja folytatni a Holdon, majd a Marson is. És nem igaz, hogy csak pusztítani tudunk, mert el tudjuk vinni a növényvilágot és az életet is, a tudásunkat és a kultúránkat is.
Van egy tudományterület, amelyet az emberek nagy többsége kedvel, mert az emberi viselkedés okai után nyomoz. Nem azt nézi, kinek milyen a bőre, hanem hogy ki miért viselkedik a környezete hatására úgy, ahogy, függetlenül még a kultúrájától, vallásától is. Nem a kultúrák találkozásának problémáit kutatja, hanem az emberi viselkedés mindenkire vonatkozó közös alapjait. Ez egy nagyon izgalmas nézőpont, hiszen mindannyiunkról szól.
A szociálpszichológia ez a tudomány, és furcsa volna, ha nem volnának releváns válaszai arra, ami most zajlik. Vagyis arra a kérdésre, hogy miért indulnak meg tömegek, miért válik a kezdetben menekültkérdés migrációvá? (És most hagyjuk a politikát, hogy a konzervatív oldal csak migrációt lát, amikor menekültek jönnek, a liberális pedig akkor is csak menekültekről beszél, amikor migráció van. Nem beszélve arról, hogy a tudomány pontosabb fogalmai szerint minden menekült migráns, de nem minden migráns menekült.)
Két oka van a mostani helyzetnek: az egyik az utánzás, a másik a globális világ teremtette tömeges relatív depriváció. Az első pillantásra nem túl érdekes, ráadásul sokak számára talán túl ijesztően hangzó szakkifejezést is először kénytelenek vagyunk kifejteni.
Hadd indítsak látszólag messziről. Számos kutatás mutatja – főként a Gallup csinálja ezeket rendszeresen –, hogy a mi boldogtalanságunk egy szinten van a legnélkülözőbb, legnyomorúságosabb országokéval. De például Chilében is – ami pedig egy modern ország – jóval boldogtalanabbak, mint például Hondurasban, írják egy ezzel foglalkozó átfogó műben.
Vagy tudja, miért van olyan sok öngyilkos Svájcban, mikor az a leggazdagabb ország a világon? Vagy Dániában? Ép ésszel ezekre nem lehet válaszolni, miközben egyszerű dologról van szó. Egy ember saját boldogságát nem abszolút értékben méri, hanem a közvetlen környezetéhez viszonyítja. Így például az a dán vagy svájci, aki depressziós, és látja maga körül a sok boldog és egészséges embert, egyből úgy érzi, neki öngyilkosnak kell lennie. Honduras lakosai egymáshoz mérik magukat (még), és ha a szomszédjukhoz képest, úgy ahogy élni tudtak, már boldogok. Mi magyarok mindig azt nézzük, hol vagyunk a németekhez, angolokhoz, franciákhoz képest (vonatkoztatási csoportnak nevezzük Stouffer nyomán azokat, akiket mindig árgus szemekkel figyelünk). Nyugati életszínvonalat, demokráciát és kulturáltságot szeretnék birtokolni, és emiatt aztán mindig és mindenkor pocsék is a közérzetünk.
Geopolitikailag vagyunk rossz helyen, és ez relatív rossz közérzetet okoz, és ezt nevezik „relatív depriváltságnak”. A relatív depriváltság tehát nem a valós életkörülményeket takarja, hanem azt, amik szeretnénk lenni, de nem tudunk. Amikor ezek a tendenciák felerősödtek nálunk a 2000-es évek után, a mi pályakezdő, de szaktudásukat és/vagy munkaerejüket a piacon értékesíteni tudó fiataljaink is elhagyták/elhagyják Magyarországot.
Ugyanez a folyamat játszódik le az arab térségben, vagy először migráns hullámként megtapasztalt koszovói albánoknál. Az arab világ középosztálya, akiknek meg van a lehetősége, hogy elinduljanak, relatív depriváltakká váltak. Az arab tavasz volt az utolsó reménysugár, miképpen a koszovói albánoknak a függetlenségük kivívása után indult el a kivándorlás. A migrációnak tehát valóban csak egyik oka a háború, másik ugyanilyen jelentős lélektani összetevője a relatív depriváltság.
A rendszerváltás nem hozta meg a kívánt felemelkedést, és az a lelkiállapot, melybe kerültünk lök minket el ebből az országból. Ha ehhez még hozzáadódik a határok átjárhatósága, az információszerzési lehetőségek a kinti megélhetések megismerése, a saját felsőoktatási lehetőségek beszűkülése stb., azaz a saját társadalmunk problémái, akkor ez drámai migrációt eredményez, rengeteg egyéni és társadalmi problémával.
Nem azt állítom, hogy a potyautas arabok pontosan ugyanazért indulnak el, mint amiért mi magyarok, mert az ő társadalmi problémáik alighanem jóval súlyosabbak, mint a miénk. Ez azonban csak érthetőbbé kell tegye, hogy az erősebb relatív depriváció erősebb mobilizációs kényszert is okozhat. Az arab potyautasok bele tudnak kapaszkodni a háborúba, mint ürügybe, mi meg az egységes Európa-koncepcióba. Morálisan biztos szerencsésebb helyzetben vagyunk, ami viszont aligha a mi érdemünk.
Akik saját hazájukból menekülnek, azok ráadásul az embercsempészek segítségével ki is taposták az utat a potyautasok számára is. A globalizációs nézőpontból elemzők nem véletlenül állítják azt, hogy a vándorlás csak akkor volna megállítható, ha a gazdasági kizsákmányolásnak vége volna.
A világ kezd végérvényesen összemenni
A globalizáció azzal is járt, hogy egyre kevésbé lesz olyan eset, mint a hondurasi boldog ember – s persze olyan is, mint a dániai boldogtalan -, mert a Föld összes lakosa birtokolja az elektronikus kütyüket, melyek miatt ugyanabban a tóban úszkál mindenki. A világ kezd végérvényesen összemenni. Míg nem voltak műholdak, mely egységessé tették a kommunikációt, addig külön tavacskában úszkált minden egyes ország, azon belül pedig akár még az egyes társadalmi státusokhoz tartozók is teljesen más világban éltek.
Nem lesznek azonban a jövőben külön tavacskák, ahol legalább relatíve jól érezheti magát valaki, mert csak a közvetlen környezetét láthatja, és ahhoz képest azt hiheti, hogy nem is olyan rossz a sorsa. Mindenkinél az etalon ugyanaz: a Nyugat, és nem csak a gazdagsága, de a liberális demokráciája miatt is. Egyre többen világosan látják, hogy igazságtalan, és esélytelen az életük, és hogy ez nem törvényszerű. Megváltoztatásához viszont nincs ereje, hát megindul – ahogy mi magyarok sem tudjuk megteremteni azt a világot, melyet szeretnénk idehaza, és ahogy az arab tavasz idején tüntetők is mára hitüket vesztették.
Aki nem írástudatlan és értelmi fogyatékos, az bárhol is éljen, egyre világosabban látja, hogy melyik is az a létrafok, ahol ő áll az emberiség kavalkádjában.
Immár nem jövő időben beszélhetünk az információs társadalomról, ez maga az információs társadalom, melynek egyik leglátványosabb következménye a tömeges migráció. Ki gondolta volna?
Az információs társadalom másik senki által eddig nem jelzett jóslata, de az által, hogy látjuk egymást, hogy egy tóba került mindenki, immár nyilvánvaló: nagy boldogtalanság elé néz az emberiség, olyan elé, amilyenné még soha egyetlen civilizáció sem, mert többen vannak a rosszul élők, mint a dánok, meg a svájciak.
Menni kell, mert mások is mennek
Két dolgot ígértem, amit a migráció szociálpszichológiája kapcsán kiemelhetőnek gondolok. Az egyiket már leírtam, ez a relatív depriváció, mely a Nyugat vonatkoztatási csoporttá válásából fakad, ami pedig egy globalizált világ eredménye, ami viszont az információs technológia elterjedése miatt alakult ki. A másik azonban egyszerűen csak az utánzás. Azt utánzás a fajunkra jellemző viselkedés, ilyenkor azt csináljuk, amit mások is. Úgy gondolkodunk, hogy bizonyára jó okuk van rá a többieknek, még ha mi nem is látjuk tisztán, mi az oka annak, amit tesznek. Ez a magatartás többnyire kifizetődő, és valóban kevésbé okos a másik irányba menni egyedül, miközben a többség szembejön velünk.
Városok pusztulhatnak el csak azért, mert valamilyen okból megindul onnan az elvándorlás. Aztán hiába szűnnek meg az okok, például nincs már vízhiány, vége a háborúnak, eltűnt a diktátor stb., az emberek továbbra is egymást követik. A menni kell, mert mások is mennek bőven elegendő indok. Okozhat még meglepetést a nyugati világnak Szíria kiürülése, mert a rendteremtés után sem biztos, hogy azonnal megindulnak majd visszafelé, sőt a kiáramlás még ez után is folytatódhat.
Végezetül a mi magyar aggodalmainknak is van szociálpszichológiai vonzata. Voltaképp nem is kell hozzá migráns, hogy féljünk tőlük. Hasonlatos ez az előítélethez, aminek alapja szintén inkább a szájhagyomány útján terjedő információ, mint a valódi tapasztalat. Mi a média üzeneteinek hiedelmeit valljuk. Nem árt ezért, ha visszautalunk a cikk elején felvetett kutatásra, melyből a következő látszik:
A regisztrált migránsokkal kapcsolatos eljárásokat a magyar hatóságok nem igen tudják lefolytatni, mert az emberek továbbállnak, így okafogyottság miatt megszüntetik. Akik viszont véletlenül kivárják, azokat meg elutasítják. 132 ezer regisztráltból pl. 60 fő került oltalmazott vagy menekült státusba Magyarországon. Ennél azért egész biztosan több olyan ember van, aki nem potyautas, hanem valódi tragédia áldozata.
