Üzleti tippek
Az elmúlt évek negatív fordulatait követően fellendülés várható a projektfinanszírozásban, az ingatlanprojektek terén pedig már most javuló tendencia észlelhető.
2015. 03. 25. 12:53
Továbbra is várat magára a beruházások élénkülése, idén a hazai nagyvállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni – derül ki a K&H felméréséből.
A kis- és középvállalkozások, valamint az új befektetések a növekedés motorjai Közép- és Kelet-Európában – állítja a TMF Group megbízásából készült kutatás.
A bonyolult társasházi pénzügyekben hozhat tisztánlátást az eHáz online rendszer, amelynek része a lakó- és mérőóra-nyilvántartás, de sok más funkció mellett a rezsicsökkentő értesítés nyomtatásában is segít.
Az adóhatóság mind gyakrabban tartalmában is vizsgálja a kapcsolt vállalkozások árképzését, sőt egyre többször adóalap-kiigazítást is kezdeményez az érintett cégeknél.
Idén már bármely hazai cég részt vehet az InnoMax-versenyen, de a diákoknak, tanároknak és a nonprofit szervezeteknek is érdemes végigböngészniük a pályázati kiírást.
Bár az egészségfejlesztés egyre fontosabb kérdés a munkáltatók számára, a magyar cégek több mint 40 százaléka még semmilyen programot nem hajtott végre dolgozói fitten tartásának érdekében.
A napi fogyasztási cikkek online piacán továbbra is a piperék és kozmetikumok, valamint a gyógyszerek, vitaminok, étrendkiegészítők a két húzókategória – derült ki a KutatóCentrum felméréséből.
Az Invitel a hagyományos szolgáltatásokon túl biztosításkötést is felajánl a lakossági ügyfeleknek.
2015. 03. 12. 15:36
Februárban 4153 cég szűnt meg Magyarországon, az év első két hónapjában összesen 8367. Jelenleg enyhén emelkedő GDP-adatok mellett csökken a cégek száma.
Hátrányos helyzetű középiskolások továbbtanulását segíti a budapesti Studium Generale Alapítvány. A diákszervezet tavaly elnyerte az Invitel InnoMax-pályázat közönségdíját.
2015. 03. 11. 11:47
Két asztalos fejlesztése a beépíthető fényáteresztő panel, amely különleges hangulatot teremt a lakásban, irodában.
Újból visszaesett a kkv-k beruházási hajlandósága, év végén a cégvezetők alig több mint fele tervezett valamilyen fejlesztést.
2015. 03. 09. 13:43
Mikor cserélte utoljára a jelszavait? Tudta, hogy egy 6 karakterből álló kód akár egy szempillantás alatt vagy jobb esetben egy kézilabdameccs félideje alatt is feltörhető egy átlagos asztali PC-vel?
Az Invitel tavaly írta ki az üzleti mellett először a civil szféra számára is az InnoMax innovációs díjat, amelyet a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nyert meg.
2015. 03. 04. 08:45
A Buda-Cash Brókerház bukása súlyos következményeket ró az érdekeltségi körébe tartozó bankok vállalati ügyfeleire is.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport partnerprogramot indított a kkv-knak, amelyben a cégek egy év alatt akár több százezer forintot is megtakaríthatnak.
- 18:07 Leleplezték a Xiaomi 17 Ultrát
- 17:21 Putyin karácsonyi üdvözlőt küldött Trumpnak, a Kreml szóvivője Zelenszkij elmeállapotát elemezte
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
- 17:00 „Az ajándékozás ugyanazokat az agyi áramköröket aktiválja, mint a jó szex”
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 16:16 Károly király karácsonyi beszéde: azt tanácsolja, kapcsoljuk ki a mobiljainkat, hogy a lelki megújulásra fókuszáljunk
- 15:57 Négy életet követelő karácsonyi tragédia miatt nyomoznak Liechtensteinben
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 15:36 Karácsony idején elkövetett terrorizmussal vádolják Moszkvát az ukránok, miután több ukrajnai megyéből jelentettek halálesetet okozó támadásokat
- 15:32 Szoboszlai-sztori, bolond magyar hokis, Sport 2025 – ezek voltak az év sportkönyvei
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 15:15 Merész manőver után, nagy tempónál pördült meg egy autó az M0-on – videó
- 14:47 Olyan változtatást vezet be a Gmail, amiért sokan régóta könyörögnek
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 14:24 Trump: Boldog karácsonyt mindenkinek, még a radikális baloldali söpredéknek is
- 13:41 Több mint 1 milliós Valentino-ruhában fotózták Buzsik Borkát: karácsonyi képek készültek a Szoboszlai családról
- 14:47 Olyan változtatást vezet be a Gmail, amiért sokan régóta könyörögnek
- 11:05 Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 13:21 Pellegrini döntése miatt lemondott nemzetiségi tanácsadói tisztségéről Forró Krisztián
- 08:16 Szenteste akart öngyilkos lenni egy férfi a rácalmási temetőben
- 11:06 Kern András: Nekem olyan furcsa, hogy az emberek lefényképezik a tilosban mások autóját
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 11:57 Pozsonynál vissza kellett fordítani egy Budapestre tartó járatot
- 05:30 Kvíz: a Mennyből az angyal talán megy, de a többi karácsonyi gyerekdalt is tudod folytatni?
- 07:09 Percekkel a támadás után halhatott meg Rob Reiner és felesége
Címlapról ajánljuk
Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
Goran Vesić mellett másokat is felmentettek, igaz, a volt miniszter és helyettese esetében a házi őrizet érvényben maradt.
