A kormány támogatta a száz lépés program 16 munkaügyi intézkedéséből a szerdai ülésre előterjesztett 7 témakör javaslatait. A fidesz szerint ezek nem oldják meg a problémákat.
Sunil Sreenivasan személyében új elnök-vezérigazgató áll a Citibank Rt. élén - jelentette be a Citibank Rt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jóváhagyását követően, kedden.
A shadow coach, árnyéktanácsadó sarkába szegődik a fejlődni vágyó vezetőnek, munkája során folyamatosan kísérve megfigyeli őt, észrevételeit rögzíti, majd bizonyos időközönként jelzi a vezetőnek.
Miközben Magyarországon nő a munkanélküliség, a vállalatok 40 ezer állásra nem találnak magyar munkaerőt. A szakképzett munkavállalókból hiány van, míg diplomásokból egyre nagyobb a túlkínálat.
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv 7 éves ciklusának végére, 2013-ra mintegy 200 ezer építőipari és 20 ezer faipari szakmunkás hiányozhat a gazdaság fejlődésének és versenyképességének fenntartásához - állapítja meg az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB), Szakképzési Munkacsoportja részére készült tanulmány.
Több mint tízezer ember kapott kézhez felmondólevelet az idei év első negyedében – írta a Világgazdaság a GKI adatai alapján. Az elbocsátottak több mint fele a feldolgozóiparban vált állástalanná.
A meleg munkavállalókat gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, jogi úton azonban kevesen követelnek elégtételt. A melegekkel szembeni főnöki ellenérzések közgazdaságilag egyébként indokolatlanok: kevesebb családi program köti le szabadidejüket.
Százezer új típusú távmunkahelyet hoznának létre 2008-ig, aminek részeként hamarosan kiírják az új távmunkahelyek létrehozására szolgáló idei első, 500 millió forintos keretű pályázatot - mondta Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke.
2005. május 1-jétől Szilágyi Géza, a HP Magyarország HR igazgatója látja el a reginális belső szolgáltató központban dolgozó alkalmazottak HR vonatkozású ügyeinek koordinálását is.
A korábban nyilvánosságra került matematika tételsorok korábbiak, próbaérettségi feladatok illetve saját gyártmányú tételek - közölte Szántó Gabriella, az Oktatási Minisztérium (OM) szóvivője.
Magyar Bálint nem zárta ki, hogy bársonyszékébe kerülhet az érettségi botrány. A megerősített biztonsági intézkedések ellenére ugyanis a sajtó előre értesült az érettségi tételekről.
A magyaroknál csak az észtek, litvánok, lengyelek és szlovének dolgoznak többet, míg például a sereghajtó franciák több mint 270 órával kevesebbet – derül ki az élet- és munkakörülmények javításáért küzdő európai alapítvány felméréséből.
A nők és a férfiak azonos lehetőségei címmel rendeztek konferenciát Európai Parlamentben. Az itt ismertetett jelentésből kiderült, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőség egyelőre csak vágyálom marad Kelet- és Közép-Európában.
Idén is a közgazdász és jogász képzésekre jelentkezett a legtöbb diák, bár most végző pályatársaik nehezen és alacsony fizetéssel találnak állást. Sokan a diploma megszerzése után szembesülnek azzal, rossz lóra tettek.
Lezajlottak a középfokú beiskolázások, idén első körben a diákok 92,5 százalékát felvették középiskolába - közölte az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője szerdán Budapesten.
Magyarország nyerte el a világ legjelentősebb amatőr sportrendezvényének - a „World Corporate Games"-nek - a 2006. évi rendezési jogát, a Magyar Turizmus Rt. kezdeményezését követően.
A mérnökök és az informatikusok lesznek a legkeresettebbek, az értékesítőkre és marketingesekre továbbra is stabil kereslet várható, csökken viszont a megnyíló logisztikai és számviteli pozíciók száma.
A legjobban azok keresnek ma Magyarországon, akiknek sikerül megcsípniük egy számítástechnikai vagy marketinges állást. A legrosszabbul pedig az ügyfélszolgálatosok, call centeresek, minőségfejlesztők.
Hiába növekedett három és félszeresére a felsőoktatásban tanulók száma itthon, egy új kutatás szerint túlképzésről nincs szó. Csökkent a friss diplomások relatív bérelőnye, ám még mindig jóval többet keresnek az érettségizetteknél.
Elmaradt a magyar munkavállalók rohama az uniós tagállamokban, amelyek liberalizálták munkaerőpiacukat. Ausztriában - a kemény munkafeltételek és az esetenkénti megaláztatások ellenére - egyre többen keresnek megélhetést.
A FigyelőNet és a Nők Lapja Cafe olvasói online kérdőívünk segítségével elmondhatják véleményüket Magyarország "Legjobb munkahelyéről", a magyar munkaadókról és a munkaerő-piaci helyzetről.