Pénzügy

Kevesebbet keresnek a nők Közép-Európában

admin
admin

2005. 05. 05. 10:01

A nők és a férfiak azonos lehetőségei címmel rendeztek konferenciát Európai Parlamentben. Az itt ismertetett jelentésből kiderült, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőség egyelőre csak vágyálom marad Kelet- és Közép-Európában.

A felmérésből kiderül, hogy Bulgáriában, Észtországban és Szlovákiában a nők ugyanazért a munkáért 25-30 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint férfikollégáik. A jelentés ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a jelenség nem csak ezekre az országokra jellemző, hanem általános az egész térségben. A gyengébb nem képviselői alulreprezentáltak a politikában is. Míg Magyarországon a lakosság több mint 50 százalékát a hölgyek adják, addig az Országgyűlés képviselőinek csupán 9 százaléka nő. Litvániában a kormányban pusztán két női miniszter tevékenykedik, Lengyelországban egy, Szlovákiában pedig egy sem.
Gurmai Zita, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke szerint a kormányok felelősek azért, hogy rendszeresen figyelemmel kísérjék, miként valósul meg az azonos munkáért azonos bér elve a nemek között. Az öregedő kontinensen a női munkaerő fokozottabb bevonása jövőnk záloga. Nő az esély, ha kapunk esélyt – jellemezte a helyzetet a tanácskozás végeztével Gurmai Zita.
A jelentés egyébként több ajánlást is tartalmaz, így egyebek között felszólítja Bulgária, Magyarország és Lengyelország kormányait, hogy fogadjanak el hivatalos stratégiát a nemi egyenlőségről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.