Pénzügy

Százezer távmunkahely létesülne három év alatt

admin
admin

2005. 05. 10. 15:47

Százezer új típusú távmunkahelyet hoznának létre 2008-ig, aminek részeként hamarosan kiírják az új távmunkahelyek létrehozására szolgáló idei első, 500 millió forintos keretű pályázatot - mondta Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke.

Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy az idén összesen 800 millió forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási alapban kifejezetten a távmunka támogatásra.

Tavaly közvetlenül 1370, az áthúzódó hatásokat is figyelembe véve 2000 távmunkahely létesült összesen 1 milliárd forintos állami támogatás segítségével. Az idén a Távmunka Tanács elnökének becslése szerint legalább ugyanennyi új távmunkahely jöhet létre állami támogatással, annak hatékonyabb felhasználása révén.

Ez a szám ugyan csak töredéke a Simon Gábor által említett 100 ezernek, de szerinte nem lehetetlen a 2008-ig kitűzött cél megvalósítása, mert a támogatott munkahelyek többszöröse jön létre évente a vállalatok saját kezdeményezésére illetve más állami támogatásokból. Példaként említette, hogy az E-kormányzat támogatása más állami forrásokból számos távmunkahely létrejöttét ösztönzi majd.

A tanács számára készült szakértői anyag szerint ma az összes munkahely 3-4 százaléka távmunkahely.
Az elnök rámutatott: az uniós csatlakozással nyitottá váltak a nemzetközi munkaerő-piacok, csak azok az országok állják a versenyt, amelyek jól képzett, dinamikus, gyorsan alkalmazkodó munkaerővel rendelkeznek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.