Egy gyerek beiskolázása átlagosan 41 ezer forintba kerül. Júliusban és augusztusban a családok 30-40 százalékkal több hitelt vesznek fel, mint máskor, éppen emiatt.
Olvasónk azt mondja, zsebbe adják a fizetése egy részét. A takarítócég vezetője szerint ez hazugság. Az ellenőrző szerv pedig nem vizsgálódik, mondván, nem is volt erre panasz.
A jegybanki felügyelet ígérete szerint folytatta vizsgálatait a szabálytalan banki díjemelések témájában. Az utolsó körben 33 pénzintézetre szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot.
Úgy tűnik, csak látszólag volt vesztes az elsőnek tárgyalt ügyben a Kéthelyi Takarékszövetkezet. Ami elég rossz hír lehet az ügyfeleiknek. De mi lesz azokkal, akiknek a bankja nem is perelt?
A Fővárosi Törvényszéken most azt mondták ki, hogy elutasították a Milton Hitelezési Zrt. keresetét. A K&H Bank perében később döntenek. Csakúgy, mint az MKB ügyében.
A két nagy gyorséttermi lánc két hét eltéréssel hirdetett akciót. A kis szelvényeket tartalmazó lapon számos akciós ajánlat van, ahol azt is feltüntetik, „akár” mennyit nyerhetünk. Megfejtettük, mit is jelent ez az „akár”.
A Rothschildok nagyjából egyetlen éjszaka alatt lettek igazán gazdagok. Hogy a vagyont családon belül tartsák, a lányok nem választhattak idegent férjül.