Pénzügy

Hamburgerkupon – nem árulták el, mihez képest olcsóbb

A két nagy gyorséttermi lánc két hét eltéréssel hirdetett akciót. A kis szelvényeket tartalmazó lapon számos akciós ajánlat van, ahol azt is feltüntetik, „akár” mennyit nyerhetünk. Megfejtettük, mit is jelent ez az „akár”.

A Burger King és a Mc Donald’s is akciót hirdetett augusztus-szeptemberre, igaz két hét eltéréssel. Az egyikük színes kis kuponokat tartalmazó ívén 18, a másikukén 24 kedvezményes lehetőséget sorolnak fel. Ami közös bennük, hogy mindegyiken feltüntetik, „akár” mennyi megtakarítást hozhat nekünk, ha a kis szelvényekkel rendelünk.

Először is arra voltunk kíváncsiak, mit is jelent ez az „akár” szócska. Aztán pedig arra, hogy vajon tényleg mindenképpen jól járunk-e, ha magunkkal visszük az akciós lapot. Írásbeli kérdéseinkre választ csak a Burger Kingtől kaptunk.

Akár=minimum

Az akár X forint megtakarításon mi első nekifutásra azt értettük, hogy maximum ennyit spórolhatunk. A Burger King válaszából azonban kiderült, hogy ez náluk minimumot jelent. Vagyis a kis kuponokon feltüntetettnél akár többet is spórolhatunk egyes drágább éttermeikben.

Mert mint írták, 30 üzletükben nem mindenhol egyformák az árak. Igaz, nem harmincféle ár van. De hogy pontosan hányféle, azt nem árulták el. A két étteremlánc honlapján egyébként nem tüntetik fel az árakat – így már érthető, miért.

A Burger Kingtől kértük, hogy az összehasonlítás végett legalább néhány termékre küldjék el nekünk a „tól-ig” árakat, de erre nem voltak hajlandóak. Azt írták, hogy ilyet nem kommunikálnak e-mailen. Nem túl udvariasan azt tanácsolták, látogassunk el egyik éttermükbe, és az ott talált árakat használjuk. Ezt tettük.

A Burger King kuponokon egyébként rajta van, hogy az önállóan vásárolt, teljes árú termékekhez képest kell érteni a megtakarítást. A Mc Donald’s szelvényeken ez nem szerepel. Ami azért érdekes, mert vannak menüárak is.

Stimmelhet, de el is térhet

A Burger King vecsési éttermében a szúrópróbaszerűen kiválasztott akciós szelvények árait összeállítva az egyedi árakkal azt találtuk, hogy hajszálra egyeztek a megtakarítási összegek az „akár” címszó alatt feltüntetettel. Ezek szerint ez egy olcsó éttermük lehet.

Szintén Vecsésen a Mekiben volt olyan összeállítás, ahol a megspórolható összeg egyezett a kuponon feltüntetettel. De például a 15-ös szelvényen szereplő csomagnál minimálisan, 50 forinttal többre jött ki a megtakarítás, mint amennyi „akár” címszó alatt szerepelt. A két közepes burgonyánál pedig 100 forinttal spórolhattunk volna többet, mint amennyit írtak.

És ha menüben számolunk?

Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a szelvényeken található ár kedvezőbb-e ahhoz képest, mintha a termékeket menüben rendelnénk meg. Azért néztünk meg ezt, mert a menük mindig olcsóbbak, mintha külön-külön vennénk meg a hamburgert, krumplit, üdítőt. Megjegyezzük, hogy a szelvényeken felkínált összeállítások nem igazán feleltek meg egy az egyben menünek, de néhány azért nagyjából igen. Kiderült, hogy a kupon olcsóbb annál is, mintha menüt vennénk. A megtakarítás viszont persze kisebb, mintha önálló termékeket vennénk.

A Burger King 4-es kuponja 2 Whopper (W) menünek felelt meg és két sajtburgernek, amely így megrendelve 3360 forintba került a kuponos 2890 forint helyett. A kedvezmény ebben az összevetésben 1390 forint helyett 920 forintot spórolhatunk a kuponnal. A 11-es ajánlat pedig majdnem megfelelt egy dupla W menünek (csak közepes krumpli helyett nagy krumpli volt) amihez még egy sima W szendvics jár. (Vagy fordítva.) Ennek az ára 2590 forint, plusz rászámoltuk még 90 forintot a nagy krumpli miatt, így 2680 forintra jött ki a csomag. Kuponnal 2190 forintért lehet megvenni. Amikor így számoltunk, 940 forint helyett 450 forintra jött ki a megtakarítás.

A Mekinél a 13-as számú kupon megfelelt egy Big Mac (BM) menünek plusz egy fagyinak, ami 1550 forint. A kuponnal pedig 1200 forintba került. Viszont ha így hasonlítottuk össze az árakat, akkor már nem 860 forintot spóroltunk, hanem csak 350 forintot. A 19-es kupont 2 BM menüre, két sajtburgerre és két fagyira lehetett átváltani, ami kupon nélkül 3680 forintba kerül. A kuponos ár ezzel szemben 2900 forint. A menüs verzióval számolva a megtakarítás így 1800 forint helyett 780 forint a kuponnal.

S mivel náluk nem írták rá a szelvényekre, hogy az egyedi termékárakhoz képest értik a megtakarítást, így a kiemelt példáknál érezhetjük úgy, hogy kissé túlzás a feltüntetett megspórolható összeg. Főleg akkor, ha náluk is minimumot jelent az “akár”. 

A legalacsonyabb árból indulnak ki

Cikkünk megjelenése után a McDonald’s-től is érkezett válasz. Kiderült, hogy náluk is eltérőek lehetnek az egyes helyeken az árak. Mint írták, magyarországi éttermeikben az üzemeltető (az éttermek mintegy felében a vállalat, másik felében önálló vállalkozások, franchise-átvevők üzemeltetik) az árakat mindig a helyi körülményekhez igazodva határozza meg, ezért lehetnek az árak éttermenként eltérőek. S mivel éttermeik nem egységes árakkal dolgoznak, a hirdetésekben és a kuponokon a kedvezmény mértékére vonatkozóan az „akár” szót mindig feltüntetik.

Azt is hangsúlyozták, hogy a kuponajánlatokban szereplő egyes termékek (burgonya, üdítő) mérete az éttermeken kapható menükétől eltérő, vagyis a menüktől teljesen független ajánlatokról van szó. Ennek megfelelően a kedvezmény számolásának az alapja nem a menük ára, hanem mindig a termékek egyedi ára.
 
A kuponon szereplő kedvezmény mértékét ők is mindig az adott termékre vonatkozó legalacsonyabb árral kalkulálják. Ez azt jelenti, hogy akárcsak versenytársuknál, náluk is igaz, hogy a kuponakciókban az „akár” szóval feltüntetett kedvezmények mindig minimumkedvezmények. Azaz az egyedi termékek árához képest csak a feltüntetett kedvezménynél többet takaríthatnak meg a vendégek az egyes éttermekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik