Pénzügy

1,86 milliárd forintra vágta meg a bankokat az MNB

A jegybanki felügyelet ígérete szerint folytatta vizsgálatait a szabálytalan banki díjemelések témájában. Az utolsó körben 33 pénzintézetre szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot.

A Magyar Nemzeti Bank befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintő vizsgálatát, melyben azt ellenőrizték, hogy az intézmények a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit. A jegybank négy vizsgálati szakaszban összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben hozott intézkedést.

A MNB az elmúlt időszakban – korábbi bejelentésének megfelelően – újabb 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot, és 33-nak bírságot is kell fizetnie, összesen 216,5 millió forintnyit. Ebben a negyedik körben főleg takarékszövetkezetek gyakorlatát vették górcső alá.

Megint ezt kifogásolta az MNB

Az MNB közleménye szerint a jogsértések – a korábbiakhoz hasonlóan – a következők voltak: 1) hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben; 2) a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg; 3) a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról; 4) elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát; 5) az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt; 6) korábbi „díjmentes, ingyenes, 0 forintos” tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti; 7) megváltoztatták a díjszámítás módját.

A legmagasabb bírságot még az első, márciusi vizsgálat alkalmával szabták ki, 35 pénzügyi szervezetre 1,2 milliárd forintot.

Örülhetnek a fogyasztók

A vizsgált intézmények – amennyiben eddig még nem hoztak ilyen intézkedést – október 15-éig kaptak határidőt arra, hogy az érintett fogyasztók számára visszatérítsék a jogtalanul felszámított díjakat. Ennek végrehajtásáról pedig október végéig kell beszámolniuk a jegybanknak.

A jegybank korábbi becslése szerint a határozatokkal érintett pénzügyi szolgáltatóknak több százezer fogyasztó számára összesen tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget kell majd visszautalnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik