FN

A Figyelő 1999/40. számá-nak címlapsztorija (Lógunk a hálón), nagy örömünkre, az internetes üzlettel foglalkozott. A 32. oldalon “Látogatottsági toplista” címmel közölt táblázat ugyanakkor csalódást okozott, mivel nyilvánvalóan téves és/vagy egymással össze nem vethető adatokat közölt, ráadásul anélkül, hogy megjelölte volna, mikoriak ezek az adatok, s így félrevezette az olvasókat. A táblázat fölött szereplő fogalommagyarázatból kimaradt [...]
1999. 10. 13. 00:00
Az aktuális árfolyamnál valamivel olcsóbban, 18 800 forintért értékesítette az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁPV Rt.) az Édász Rt. utolsó, 7,2 százalékos csomagját. A pénteken még 19 000 forinton záró részvény megvásárlóinak 1,05 százalékos diszkontot jelentett a kibocsátási ár az ÁPV Rt. közleménye szerint. Ugyan a részvények értékesítésére csak zárt körben került sor, a [...]
1999. 10. 13. 00:00
Az osztrák befektetői toplistát az eddig mintegy 160 millió dollárt invesztáló Prinzhorn-csoport (Figyelő, 1999/40. szám) vezeti. Mellette az azóta németté átalakult Julius Meinl és a kohászatban tevékenykedő VOEST-Alpine (VA), illetve az üzemanyag-forgalmazásban közismert OMV Hungária Kft. beruházásai a legmagasabbak. Flanek László, az évi másfél millió tonna acélt előállító VA képviselője a Figyelőnek elmondta: a holdingszerűen [...]
1999. 10. 13. 00:00
Günter Blobel német származású amerikai biológusnak ítélte oda az 1999. évi orvosi Nobel-díjat a stockholmi Karolinska Intézet. Az intézet választása azért esett a sejt- és molekuláris biológiával foglalkozó 63 éves kutatóra, mert a tudós felfedezte, hogy a fehérjéknek olyan belső jelzéseik vannak, amelyek irányítják szállításukat és elhelyezkedésüket a sejten belül. Indoklásában a Nobel-bizottság hangsúlyozta: “Blobel [...]
1999. 10. 13. 00:00
Október 18. és 22. között jegyezhetik az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által kibocsátott OTP-törzsrészvényeket a belföldi magánszemélyek. A jegyzés legkorábban október 21-én zárható le, amennyiben az értékesítésre felkínált összesen 400 000 darab törzsrészvényt meghaladó mennyiségű részvényigénylést regisztrálnak. Belföldi magánszemélyek legfeljebb 40 darabig részvényenként 700 forint árkedvezménnyel jegyezhetik e részvényeket. Jegyzéskor a maximumár árkedvezménnyel csökkentett [...]
1999. 10. 13. 00:00
Legalább két oka volt a Danubius-részvények elmúlt heti rossz szereplésének. Az első tényező inkább technikai jellegű volt, hiszen csupán egy napra esett az árfolyam jelentősen 4500 forint alá. Nagy valószínűséggel itt arról volt szó, hogy valamely részvénytulajdonosnak minden áron értékesítenie kellett részvényeit, és az így generált eladási nyomásnak a gyenge likviditású piac nem tudott ellenállni. [...]
1999. 10. 06. 00:00
* Mérleg szerinti eredmény CÉGNÉV Saját tőke Befektetési szolgáltatás forgalma Adózott nyereség AB Monéta 1 030 727 2 849 923 527 490 ABN Amro 652 265 1 575 790 213 993 AC Bróker 104 644 153 691 -54 883* Bankár 1 222 625 2 374 712 -84 913 Biztonság Inv. 117 781 65 951 4 [...]
1999. 10. 06. 00:00
Jöjjön meztelenül vasárnap, október 10-én pontban 6 óra 20 perckor a múzeumi negyedbe, hogy részt vegyen Spencer Tunick installációjában – ezzel a szöveggel küldte szét meghívóit a bécsi hölgyeknek az amerikai művész “project space” elnevezésű akciójának szervezője, a bécsi Kunsthalle. A művész meztelen emberi testek elrendezésével nagy viharokat váltott ki már korábban is. Kérésére már [...]
1999. 10. 06. 00:00
INDEX Hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1998 vége óta (százalék) BUX, Budapest 6 776 -1,6 +7,4 Dow Jones, New York 10 401 +0,3 +11,7 FTSE-100, London 6 053 -0,4 +3,0 DAX-30, Frankfurt 5 219 -0,4 -0,6 CAC-40, Párizs 4 603 +0,1 +11,0 MIBTEL 23 695 -2,5 -5,6 ATX 1 121 -0,5 [...]
1999. 10. 06. 00:00
SORREND Cégnév Összes forgalom (milliárd forint) Részvények (milliárd forint) Állampapír- forgalom aránya a tel- jes forgalom- hoz képest (százalék) Részvény forgalom (milliárd forint) Össz- forgalom (milliárd forintban) I. félév IX. hó I. félév Szeptember 1. 4. OTP 3161,27 182,16 94,23 29,61 49,49 2. 1. CA-lB 2311,44 216,92 90,61 29,22 74,79 3. 2. Takarék Bróker 1200,49 [...]
1999. 10. 06. 00:00
A napokban járt le a telefontarifa-emeléssel kapcsolatos javaslatok beadási határideje. A szolgáltatók leadott javaslataiból a szaktárca adatbázist állít össze, s ennek alapján hirdeti ki decemberben, mekkora mértékű lehet 2000. január 1-jén a beszélgetési, illetve előfizetési díjak növelése. A hírközlési tárcánál az idén először a jövő évre prognosztizált inflációt veszik alapul. Eddig ugyanis a cégek az [...]
1999. 10. 06. 00:00
– A mezőgazdaság alapvető termelési alágazatainak (gabona, hús, zöldség, gyümölcs, bor) termelési biztonságát és versenyképességét javító termelésszabályozási rendszerek kialakítása; – Speciális és hungaricum jellegű termékek előállítása, amelyek nem vagy csak nagy ráfordítással és jelentős minőségi differenciával állíthatók elő az unióban (vízi szárnyasok, bor, csemege kukorica, paprika); – Az ágazat lakosság-megtartó képességének erősítése szükségessé teszi a [...]
1999. 10. 06. 00:00
A hét legfontosabb statisztikai adatai a fogyasztói árak szeptemberi változását bemutató számok lesznek, azokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai alapján október 12-én publikálják. Október 8-án a turizmus augusztusi alakulását bemutató statisztikák jelennek meg.
1999. 10. 06. 00:00
Rangsor Bank Vállalat Company Egy főre jutó árbevétel (millió Ft) Sales/ employees (HUF million) Működési fedezet Operating margin Adózás előtti fedezet Pre-tax margin Tőkearányos adózatlan eredmény Pre-tax ROE Tőkearányos adózott eredmény ROE Eszközarányos adózott eredmény ROA 1998. 1997. 1997. 1998. 1997. 1998. 1997. 1998. 1997. 1998. 1997. 1998. 1997. 1998. Integrált olajipari vállalatok 1. 1. [...]
1999. 10. 06. 00:00
A TPSA részleges privatizációjára 1998 novemberében került sor, idén szeptemberben pedig ismertté vált a második magánosítási szakasz két potenciális vevője: a France Télécom és az amerikai SBC. Egyéni és intézményi befektetők eddig a vállalat részvényeinek 5 százalékát, külföldi befektetők 10 százalékát vásárolták meg. A második szakaszban a részvények 30 százalékát értékesítik, s a tranzakcióból a [...]
1999. 10. 06. 00:00
A dolgokat leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy, hogy az életkor előrehaladtával növekszik a tapasztalat, ezzel pedig fordított arányban változik a kreativitás. Ha tehát vállalkozásomat megszilárdítani kívánom, akkor a tapasztaltabb munkatársakra építek, ha azonban rugalmasabbá akarom tenni, akkor a fiatalabb, kreatívabb munkaerőnek adok nagyobb teret. Az MBLF Ötven Plusz/Mínusz Projekt (Értékes ötvenesek, Figyelő, 1999/38. szám) az idősebb, tapasztaltabb [...]
1999. 10. 06. 00:00
Olvasói sztorik