FN

Az ECOSTAT kis- és középvállalati konjunktúra-indexe szeptemberben 50,3 százalék volt. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája több mint egy éve javul, december és július között meredeken emelkedett.A kis- és középvállalati szektor növekvő optimizmusát a kedvező nemzetközi gazdasági környezet, az élénkülő hazai reálgazdasági folyamatok támasztják alá. A kis- és középvállalatok bíznak abban, hogy a multinacionális vállalati [...]
2004. 09. 28. 00:00
Az Auchan négy éves fejlesztési tervét tette közzé, az Obi barkácsáruházlánc még az idén átad négy üzletet. A Kika a lakberendezési piac gyengélkedése ellenére is komoly építkezésekbe kezd.Az Auchan tervei szerint 2008-ra tizenhét-húsz egységből álló hálózatot épít ki, bár az idén csak egy áruházat adtak át (a főváros XI. kerületében a hétvégén megnyitott hipermarketet, amely [...]
2004. 09. 28. 00:00
A Turizmus Világnapja – szeptember 27. – alkalmából 16. alkalommal adták át ünnepélyes keretek között az idegenforgalmi szakma legrangosabb kitüntetését, a Pro Turismo díjat. A díjat a turisztikai szakmai szervezetek ajánlása alapján ítélik oda azoknak, akik szakmai felkészültségükre alapozva kiemelkedő és eredményes tevékenységet folytattak a turizmus érdekében. Az idén a Parlamentben szervezett ünnepség keretében Csillag [...]
2004. 09. 28. 00:00
Az olaj hordónkénti ára a New York-i elektronikus kereskedésben rövid időre átlépte az 50 dolláros lélektani határt. Az elmúlt húsz évben legmagasabb olajár oka a karibi térségben tomboló hurrikánok és az iraki erőszak mellett, a Nigériában fenyegető polgárháborús veszély, ahol a felkelők október elsejétől háborút hirdettek a kormány ellen. Nigéria az ötödik legnagyobb olajkitermelő OPEC [...]
2004. 09. 28. 00:00
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1996. óta élen jár a vállalkozások Európai Uniós felkészítésében. Az „Irány az EU” sorozat keretében számos általános ismeretet tartalmazó kiadványt jelentetett meg, és szemináriumot szervezett. Az Európai Unió Egységes Belső Piaci kihívásainak ismertetése érdekében szakma csoportos felkészítéseket szervez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával. A 2002. évben mintegy 700 vállalkozás [...]
2004. 09. 27. 00:00
Szeptember 29-én, szerdán 0 órától a MOL Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 4 forinttal emeli. A motorbenzin ára nem változik.Az elmúlt időszakban a nemzetközi piacokon további jelentős kőolajár-növekedés történt, aminek eredményeként a Brent típusú kőolaj ára korábban soha nem tapasztalt szintre, 46 USD/barrel fölé emelkedett. Ez a folyamat elsősorban a gázolajár növekedését váltotta ki, [...]
2004. 09. 27. 00:00
Szeptember 27-én ünneplik az Idegenforgalom Világnapját, amelynek megtartásáról a turizmus vezető iparággá fejlődésének elősegítése céljából 1975-ben megalakult Idegenforgalmi Világszervezet döntött. A szervezet a jövő turizmusának képét vázolta. Az elmúlt évtizedek statisztikái azt tükrözik, hogy a turizmus a világgazdaság egyik legtartósabban és legdinamikusabban fejlődő ága, még akkor is, ha a tendenciát – azaz az utazási kedvet [...]
2004. 09. 27. 00:00
A Lengyel Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a DESIGN-PL című, a lengyel ipari formatervzésnek szentelt kiállítás alkalmából lengyel-magyar üzletember találkozót szervez.Az üzletember találkozó helyszíne: Lengyel Intézet (Bp., VI. ker. Nagymező u. 15.)időpontja: 2004. október 18. hétfő 12.00 óra.A lengyel cégek az alábbi témákban érintettek: háztartási gépek (tűzhelyek, mosógépek, hűtőszekrények stb.) fűtőberendezések, [...]
2004. 09. 27. 00:00
Óvatosnak kell lenni azokkal a megoldásokkal, amikor a régi EU-tagállamokban létező munkavállalási korlátozásokat vállalkozási jogviszonynak álcázva próbálják meg kijátszani – figyelmeztetnek a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.Mint ismeretes, a tizenöt régi tagállamból tizenkettő korlátozza az új tagállamok polgárainak munkavállalását, így a magyarok, lengyelek vagy szlovákok továbbra is csak külön engedélyezési eljárás, illetve ágazatonként megállapított kvóták alapján [...]
2004. 09. 27. 00:00
Magyarországon a családtámogató munkahelyek érzelmi oldalát helyezik előtérbe a gazdasági előny helyett – holott Nyugaton ez kemény üzleti érdek, és nem jótékonykodás – derült ki egy felméréséből.
2004. 09. 24. 13:21
Pozsony, 2004. szeptember 24., péntek (MTI/MTI-ECO) – A gyenge téli idény után a nyáron is visszaesett a Magas Tátra vendégforgalma.Erősen megcsappant a lengyel hálóvendégek száma, valamelyest- ám ezt nem kiegyensúlyozó mértékben – emelkedett a Csehországból érkező vendégeké, és érzékelhetően megnőtt az uniós országokból, a skandináv és a balti országokból érkezett, zömmel fiatal turisták száma – [...]
2004. 09. 24. 00:00
Tartósnak ígérkeznek a régi és az új tagállamok közötti különbségek a mezőgazdaságban, mivel az Európai Unió egyre szűkmarkúbb a támogatásokat illetően – vélte az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának e heti brüsszeli ülésén Tabajdi Csaba. Az EU közös agrárpolitikájának aktuális problémáiról folytatott bizottsági eszmecserében felszólalva a magyar képviselő emlékeztetett: a döntéshozó uniós szerv, a tanács azt [...]
2004. 09. 24. 00:00
Az EU fordítson nagyobb figyelmet a csatlakozást követően a közvetlen szomszédaivá vált kelet-európai államokkal, illetve a Balkán országaival meglévő kapcsolatok fejlődésére – hangsúlyozta a Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára Helsinkiben a külügyi tárca közleménye szerint.Major István a finn Külügyminisztérium Európai Főigazgatójával, Kare Halonennel és a külkereskedelmi ügyekért felelős helyettes államtitkárral, Pekka Lintuval folytatott megbeszélést [...]
2004. 09. 24. 00:00
A Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary) szerint Európában egy kilométer alapú egységes elektronikai eszközökkel működtetett minden ország autósai számára megfizethető útdíj-rendszert kell kialakítani – mondta Dittel Gábor, az érdekképviselet ügyvezető főtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.A főtitkár erről Barsiné Pataky Etelkával, az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottságának magyar tagjával folytatott megbeszélés után elmondta: az EU-csatlakozás után [...]
2004. 09. 24. 00:00
A bankok 2005-ben és 2006-ban 6 százalékos különadót fizetnek a kamatkülönbözet után a kormány döntése értelmében – jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter pénteken. A téma kapcsán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt és Draskovics Tibor pénzügyminiszter kedden délelőtt találkozott Erdei Tamással, a Magyar Bankszövetség elnökével és Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával. A találkozó után kiderült: a magyar bankok [...]
2004. 09. 24. 00:00
Összehangolt tevékenységről és közös projektek indításáról szóló stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá pénteken Budapesten a pekingi és a budapesti légikikötőt üzemeltető két társaság vezetői. Li Peiying, a pekingi repülőteret is működtető Capital Airports Holding Company elnöke és Kepecs György, a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. igazgatóságának elnöke hangsúlyozták, hogy az együttműködés hozzájárulhat a [...]
2004. 09. 24. 00:00
vádolható Gyurcsány Ferenc. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje már egy hónappal ezelőtt, az ország első számú vezetőjének szerepére készülve bejelentette: a szegényebbeknek az eddiginél többet juttat, s inkább azok terheit növeli, akik jómódban élnek. A kétkulcsos személyi jövedelemadó meghirdetése már ezt a szándékot tükrözte, s ugyanezt a politikát „zenésíti meg” a bankok fokozottabb megadóztatásának múlt héten bejelentett [...]
2004. 09. 23. 08:00
Elsősorban a közúti fuvarozókkal, nem pedig a MÁV-val versenyeznének az új magánvasút-társaságok, amelyek a vártnál nehezebben lépnek a piacra.
2004. 09. 23. 08:00
A Cupola. 2009-ben a helyére kerül. Noha a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építése az eredetileg tervezettnél vontatottabban halad, moduljai azért lassacskán elkészülnek, és a helyükre kerülnek. Most éppen a bázis obszervatóriumának utolsó darabjai jöttek ki a gyártó olaszországi laboratóriumból: a hét átlátszó üvegtáblából álló Cupola nevű modulból elsősorban az állomás külső robotkarját irányítják majd. Az egységet [...]
2004. 09. 23. 08:00
Olvasói sztorik