A Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy vasárnap este hat és kilenc óra között a repülőgép-szerelők, a fedélzeti karbantartók és a poggyászkezelők nem dolgoztak.
Sokan panaszkodnak, hogy nehéz hozzájutni az elnyert EU-támogatásokhoz. A Pénzügyminisztérium elzárkózott a tájékoztatástól, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalban pedig arra hívják fel a figyelmet, amit szerintük a számok is mutatnak: gyorsulnak a kifizetések.
Elképzelhető, hogy az év végére nem jön össze a tervezett több mint 62 milliárdos regisztrációs adó a járműimportőrök egyesületének elnöke szerint. Az első hat hónapban tízezerrel kevesebb autót értékesítettek, mint egy évvel ezelőtt.
A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom folyamatosan növekszik, és a magyar termékek iránt van érdeklődés az amerikai piacon - nyilatkozta Király Ödön, az ITDH Los Angeles-i kereskedelmi szolgálatának vezetője.
Fejleszteni kellene a kisárutermelés infrastrukturális feltételeit, mivel a kertbarátoknak már 50-60 százaléka foglalkozik árutermeléssel is, arányuk egyre nő - mondta Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének (KKOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom folyamatosan növekszik, és a magyar termékek iránt van érdeklődés az amerikai piacon - nyilatkozta Király Ödön, az ITDH Los Angeles-i kereskedelmi szolgálatának vezetője az MTI-nek, Budapesten.
A magyar vállalatoknak, köztük a kkv-knak is tág üzleti és befektetési lehetőségek kínálkoznak a bolgár piacon - nyilatkozta Cserepes István, az ITDH szófiai kereskedelmi irodájának vezetője az MTI-nek Budapesten.
Tovább gyorsult az elmúlt időszakban a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázatok feldolgozása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH).
Szlovákia fiaskója a dél-koreai Hankook Tires gumiabroncsgyártóval újfent bizonyította, hogy a befektetőbarát környezetnél sokkal fontosabb az állam nagyvonalúsága.
0,2 százalékponttal csökkent a bérek növekedésének üteme az Európai Unióban 2004-ben 2003-hoz képest, 4,2 százalékról 4 százalékra - olvasható az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb számában. A reálkeresetek ugyanakkor több helyen csökkentek.
A munkaerő-piaci korlátozást nem alkalmazó régi európai uniós országok, így az Egyesült Királyság, Írország, Svédország az új tagállamok állampolgáraitól a munkaerő-piaci rések betöltését várták - utal rá az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb száma.
Horvátország nemcsak ideális turisztikai és ingatlanbefektetési célpont, de érdemes körülnézni a tőkepiacain is. Déli szomszédunknál ráadásul két tőzsde üzemel: a zágrábi és a varasdi.
Szijártó István gazdasági igazgató személyében új tulajdonosi megbízottat nevezett ki a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége. A grémium ugyanakkor visszavonta a Gőblyös István gazdasági alelnöknek néhány napja adott hasonló megbízatást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,62 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 860,00 ponton zárt pénteken. A megkérdezett szakértők a szokásosnál alacsonyabb forgalommal magyarázták az index esését.
Július 26-án éjjel eldől, hogy a felsőoktatásba jelentkezett 150 ezer felvételizőből ki kerülhet „kapun belülre". Miután az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda kedden éjjel megállapítja a végső ponthatárokat, a FigyelőNet azonnal közli az összes felsőoktatási intézmény minden szakának ponthatárát. Tájékozódjon a FigyelőNet összeállításából: hírek, linkek, előzmények egy helyen!
A bankközi devizapiacon és az állampapír-piacon is alig volt kereskedés pénteken a csütörtöki heves árfolyammozgás után. A forint szűk sávban ingadozva a csütörtöki árfolyamán zárt pénteken, a kereskedők a jövő héten további erősödésre számítanak.
Neményi Judit, a Monetáris Tanács tagja a Reuters-nek nyilatkozva elmondta, hogy Magyarországon az inflációs célt 2007-re, és az azt követő évekre 3 százalékban kellene megjelölni egy tűrési sáv meghatározásával.
A nap folyamán leállt az OTP országos rendszere. Az ügyfelek elmondásai szerint egy ideig sem automatából, sem bankfiókból nem lehetett pénzt felvenni.
Az Erste Bank Hungary Rt. (EBH) az idén összesen 20 fiók nyitását tervezi, elsősorban a fővárosban és környékén, így országos hálózata az év végéig 160 fiókosra bővül. Az új fiókok mellett úgynevezett hitelcentrumokat is avatnak majd a forgalmasabb bevásárlóközpontokban. Ezek a 3-4 fős “mini fiókok” kizárólag tanácsadással, hitelügyintézéssel és a kapcsolódó szolgáltatások értékesítésével foglalkoznak majd.
Mintegy hétmillió brazil fiatal használja azt a közösségi oldalt, amelyen keresztül a rendőrség eljutott egy kábítószer terjesztő csoportig. A Google közösségi oldalán keresztül drogot árultak a bűnözők.
Dunavölgyi Mária, a MasterCard kártyatársaság Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős ügyvezetője távozik posztjáról, helyét azonnali hatállyal Zdenek Houser, a cég közép- kelet európai régiójának üzletfejlesztésért felelős igazgatója veszi át.