Üzleti tippek

Minden második településen van nyertes uniós pályázat

admin
admin

2005. 07. 25. 00:00

Tovább gyorsult az elmúlt időszakban a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázatok feldolgozása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH).



A hivatal közleménye szerint a július közepéig beérkezett 22 ezer 589 pályázat 77 százalékában már végleges döntést hoztak a felelős minisztériumok. Március végén a 18 ezer 160 benyújtott pályázatnál ez az arány 69 százalék, az elmúlt év végén pedig a 16 ezer pályázatnál 55 százalék volt.

A nyertes pályázatok száma július közepén 9 ezer 131 volt, szemben a március végi 6 ezer 257 darabbal. Ezzel eddig 464 milliárd forint értékű támogatás talált gazdára, ami a Magyarországot megillető hároméves támogatási keret több mint 68 százalékának felel meg. A nyertes projektek az ország mintegy 1600 települését érintik, és több mint 30 ezer új munkahely megteremtéséhez, valamint majdnem 86,5 ezer meglévő munkahely megtartásához járulnak hozzá.

A nyertesek kétharmada – több mint 6 ezer pályázó – július végén már támogatási szerződéssel is rendelkezett.  A pályázók számára eddig kifizetett támogatás összértéke 25,1 milliárd forint, vagyis az elmúlt év végi adat ötszöröse és az idei első negyedéves mutató két és félszerese.

A szerződéskötések nagy számának köszönhetően a következő időszakban várhatóan lendületet kap a projektek megvalósítása, és ennek megfelelő ütemben gyorsulhatnak a kifizetések is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.