Hétfőn ismét olcsóbbodással kezdett a kőolaj a szabadpiacon. Az amerikai Fed elnöke, Alan Greenspan egy pénteki előadásában biztosra vette, hogy a stratégiai tartalékok tovább nőnek a belátható jövőben.
Nem várhatóak jelentős személyi változások a BÉT keddi éves rendes közgyűlésén. A jelenleg háromfős igazgatóságba várhatóan csak egy külföldi tagot delegálnak az osztrák tulajdonosok – értesült a Napi Gazdaság.
Novemberben újabb M0-s szakaszokat adnak át. Az idén induló építések eredményeként 2007-ben a 105 kilométernyi, fővárost elerülő útból már közel 90-en közlekedhetünk. A körgyűrű teljes összezárásának ideje még nem ismert.
A kamatmentes hitelek és egyéb marketingakciók ellenére a tavalyi bázishoz képest gyengén teljesített az év első három hónapjában a nagyobb háztartási gépek piaca – derült ki a Napi Gazdaságból.
Az egykor európai hírű magyar konzervgyártók közül ma már többen is csak a hazai piacon próbálják megőrizni helyüket, illetve késleltetni az import- és a kereskedelmi márkák térnyerése miatti kiszorulást.
Kedden várhatóan megjelenik az a szűkített lista, amely azon befektetők nevét tartalmazza, akik ajánlatot tehetnek az Antenna Hungária Rt.-re – írja a Napi Gazdaság.
Az olykor milliárdos nagyságrend ellenére egyre szemérmesebben kezeli fogyasztói tartozását a fővárosi közüzemi társaságok egy része, legalábbis azok, amelyeknek árképzése nagyban függ az államtól – írja a Népszabadság.
Az Országgyűlés munkaügyi bizottsága nem támogatja a színlelt szerződéseket védő moratórium év végéig történő meghosszabbítását. A bizottság május 23-i ülésén kommentár nélkül utasította el a többség Pető Iván (SZDSZ) képviselő önálló indítványát, amely az APEH vizsgálatok elleni védelmét garantálta volna újabb fél évre.
A magyarországi élelmiszeripari vállalkozások jelentős hazai piacvesztést szenvedtek el a múlt évben – jelentette be az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Boródi Attila elmondta: a belföldi piacra termelt áruk mennyisége az élelmiszeriparban több mint 4 százalékkal csökkent, ami mintegy 6 és fél-7 százalékos belföldi piacvesztést jelentett a vállalkozások számára.
Jelenleg Magyarországon mintegy 130 ezer hektáron, azaz a termőterület mintegy 2 százalékán termelnek bioélelmiszert – mondta Roszik Péter, a Biokultúra Egyesület alelnöke, a Biokontroll Kht. ügyvezetője az MTI-nek, amikor elindította a Magyar Természetvédők Szövetsége által a bioélelmiszerek népszerűsítésére szervezett akcióhét. A természetvédők Budapesten kívül 10 vidéki városban fogják népszerűsíteni a bioélelmiszer-fogyasztást a következő két hétben. A városok [...]
Kéthetente kötelező bakteriológiai vizsgálatot kell végezni a vízforgató nélküli fürdőmedencékben, és a vizsgálat eredményét a fürdő bejáratánál jól látható helyen közzé kell tenni. Pest megye 86 közfürdőjének 184 kisebb-nagyobb medencéje közül 20-ra vonatkozik a kormány rendelkezése, amelyet be kell tartaniuk a strandok üzemeltetőinek, ha továbbra is működni akarnak. Eredetileg idén május 1-je volt a vízforgatók [...]
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretén pénzt nyert vállalkozások 25 százalékos előlegigényléssel élhetnek a kormány döntésének értelmében. A jogszabály-csomag elfogadásával az eddigieknél gyorsabban és kevesebb adminisztráció révén lehet fejlesztési forrásokhoz jutni.A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium adatai szerint a GVOP pályázatain eddig 4365 mikro- kis- és középvállalkozás részesült támogatásban. Jó hír a nyerteseknek, hogy az [...]
A Monetáris Tanács 25 bázisponttal 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn. A kamatcsökkentés keddtől hatályos. A testület közleményében leszögezte, hogy a kedvezőbb inflációs kilátásokat és az alappályát övező közvetett kockázatok növekedését is figyelembe véve döntött a kamatcsökkentésről. A Monetáris Tanács az idén korábban négyszer mérsékelte a kamatot: januárban 50 bázisponttal 9,5 százalékról 9,0 százalékra, [...]
Több ezer újságíró és technikai munkatárs sztrájkol éjféltől egy napon keresztül a BBC-nél a vezérigazgató által tervezett 4 ezer fős leépítés miatt. Több hírblokk a szokottnál jóval rövidebb lesz, jó néhány adás pedig elmarad.
Számos internetes banki visszaélés történt a közelmúltban a FigyelőNet információi szerint - külföldön és itthon is -, amit a pénzintézetek agyonhallgatnak. A bankok rendszerei sem feltörhetetlenek, de a nagyobb kockázat tagadhatatlanul az ügyfélé!
A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) 2004-ben 52,3 százalékkal, 12,778 milliárd forintra növelte adózás előtti nyereségét - derül ki a hitelintézet éves jelentéséből. Az adózott profit 67,2 százalékkal, 11,341 milliárd forintra emelkedett.
Az eddigi létszámarányos forráselosztás helyett elsősorban a fejettségre lesz tekintettel a területfejlesztésben a kormány, és az elkövetkezendő időszakban ilyen értelmű javaslatokat kíván a Parlament elé terjeszteni.
Kikiáltási árának több mint háromszorosát, 2,8 millió forintot adott új tulajdonosa azért a Patek Philippe női karóráért, amelyen a bukott iraki diktátor aláírása is szerepel. Ez a tétel lett a legdrágább a Polgár Galéria 270 órát felvonultató tematikus aukcióján.
Az idegen nyelvű történelem emelt és középszintű írásbelikkel folytatódnak ma tíz órakor a kétszintű érettségik, a vizsgákat új tételekkel szervezik meg.
pünkösdi hosszú hétvégén csaknem 140 ezer autópálya matricát vásároltak az autósok, az ebből befolyó díjbevétel meghaladja a bruttó 270 millió forintot - közölte az Állami Autópálya Kezelő Rt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken záráskor 16 505 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékhez képest 151 pontos, 0,93 százalékos erősödés.