FN

Három éve, 2004-ben érte el a Szaturnusz bolygót a Cassini űrszonda, s azóta ontja onnan a felbecsülhetetlen értékű tudományos információkat.
2007. 06. 07. 08:00
Nem hoztak lényeges javulást az elmúlt években a roma integrációs programok, sőt még azt sem lehet tudni, pontosan mennyi pénz jutott el az érintettekhez.
2007. 06. 07. 08:00
Újracsomagolva hozta színházi forgalomba Szirtes Tamás igazgató-főrendező az egykor Kapj el! címen bemutatott, Marvin Hamlisch által megzenésített Neil Simon-komédiát a Madách Színházban.
2007. 06. 07. 08:00
Rájöttem, hogy miben a legjobb Kelet-Európa! Meg is mondom: a politikomániában. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy a világon más is létezik, mint hatalmi struktúra, harc, kampf, permanens forradalom, reform, pluralizmus, polgárság, békés többség, új többség, vagy csak szimplán többség (bolsevizmus), karvalytőke, liberális gazdaság, piros-fehér csík, piros-fehér-zöld csík, népies, urbánus, kitelepítés, betelepítés, összefogás, kifogás. Súlyos
2007. 06. 07. 08:00
Olcsóbb egy vezetőt belső tehetséggondozó program révén kinevelni, mint a posztra maximálisan alkalmas „külsőst” keríteni.
2007. 06. 07. 08:00
Molnár Lajos valóban elindított egy igen nehéz, de szükséges folyamatot az egészségügyben: tudjuk, hogy halaszthatatlan volt az ellátórendszer reformja.
2007. 06. 07. 08:00
Egy. Egyre jobban artikulálódik, hogy van pár világfajta, mely Magyarországon talál második, vagy még inkább: első otthonára. Első helyen a Cabernet franc-ra mondják, hogy wazze, ez jobb, mint otthon, azaz Bordeaux-ban.
2007. 06. 07. 08:00
Képes lesz vajon Robert Zoellick, a Világbank új elnöke talpra állítani a Paul Wolfowitz katasztrofálisan félresikerült irányítása alatt megroggyant intézményt? Zoellick nincs híján az új feladathoz szükséges pozitív tulajdonságoknak.
2007. 06. 07. 08:00
vagy műbalhé élezi ezekben a napokban a szocialisták és a szabad demokraták viszonyát? Veszélybe került-e a koalíció, vagy csupán olyan szappanoperát játszanak el a közös kormányzásra szerződött felek, amelyben mindketten saját identitásukat erősíthetik?
2007. 06. 07. 08:00
A Gazpromot érdekelheti a Mol, a gázszállításban és a közös kitermelésben lehet fantázia. Egyesek szerint az oroszok közvetetten már meg is érkeztek.
2007. 06. 07. 08:00
A közép- és kelet-európai államok, köztük Magyarország számára az egyetlen ésszerű megoldás, ha végrehajtják a nagy elosztó rendszerek reformját - állítja a térség országainak euróra való áttérését elemezve a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja.
2007. 06. 07. 08:00
Kétségtelen, hogy nem minősíthető píáros túlkapásnak az eddig 40 milliós eladást produkáló Linkin Park Minutes to Midnight című vállalkozását az év legjobban várt albumának nevezni. Ami viszont már egészen biztosan nem píár-duma: a végeredmény óriási csalódás.
2007. 06. 07. 08:00
Bár egy mostani kiszállás jókora profittal kecsegtetne, a Danubius Hotels vezetői továbbra is pletykának minősítik, hogy a főtulajdonos meg akarna válni pakettjétől.
2007. 06. 07. 08:00
Továbbra sem biztos, hogy az izraeli Teva Magyarországra hozza a következő, 100 millió dolláros befektetését. Eli Hurvitz, a cég lapunknak nyilatkozó elnöke reméli, hogy az iparágra kivetett különadó csak a sietség szüleménye.
2007. 06. 07. 08:00
A magyar szaktárca és a Financial Times brit gazdasági szaklap Budapesten az Európai Unió gázbeszerzési lehetőségeit szélesíteni hivatott Nabucco vezetékről – jelentette be Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára az EU-tagországok energiaügyi minisztereinek szerdai luxembourgi ülésén.
2007. 06. 07. 07:47
Nyolc nap alatt 6–7 város nevezetességeiből kaphat ízelítőt az, aki luxushajón tölti szabadságát. Azok a hajózni vágyók sem maradnak hoppon, akik inkább kisebb társaságra vágynak.
2007. 06. 06. 20:49
Olvasói sztorik