A civil társadalom persze áll és figyel, nem ért túl sok mindent, talán csak annyit, hogy éppen most mi is a hatalom új neve. Volt, amikor piros-fehér-zöldnek hívták, van, amikor reformnak. A civil csak áll és néz, merthogy vele senki nem foglalkozik… Emiatt apatikus és negatív. Aztán néha ezt szemére vetik, amitől még apatikusabb és negatívabb lesz. A civilek persze nem hülyék, nagyjából tudják, hogy mi a jó nekik, és hogy miből mikor van elegük.
SZERVEZETEK DÖMPINGJE. Meg is alakítják a maguk közel 60 ezer civilszervezetét, Magyarországon úgy átlagban minden 168. emberre jut egy szervezet. Csendben – néha hangosabban – teszik a dolgukat. Próbálják kikényszeríteni a beígért bicikliutakat (Critical Mass), gazdát találni a kóbor kutyáknak (Rex Kutyaotthon) vagy éppen segíteni a létminimum alatt élőknek (Létminimum Alatt Élők Társasága). A napi ügyek mentén mégis összeáll egy működő-lélegző ország képe, a látható társadalomszövet. Nagyvállalatoknak pedig jól megtérülő kommunikációs befektetés a társadalmi célú üzenetek támogatása (az amerikai piacon ez egy vállalat reklámköltésének 15-20 százalékát teszi ki). „Élhető kapitalizmus” címkét kapott a tevékenység – mindenki ilyen országot szeretne, vagy nem?
Letérdelünk a gyönyörtől, amikor valahol Nyugat-Európában azt látjuk, hogy egy család a parkban piknikezik, mert a park rendben van tartva, és a család sem hagyja ott a szemetet a tivornyázás után. Persze, ha mondjuk a svédeket folyamatosan mindenki (beleértve önmagukat is) „hülyézné és lúzerezné”, elképzelhető, hogy a végén tényleg hülyékké és lúzerekké válnának, és a szemét is a parkban maradna. Nyugat Európa azonban sokat dolgozik azon, hogy a szemét a helyére kerüljön.
Kezembe akadt egy DVD, amelyen az angol társadalmi célú reklámok vannak összegyűjtve, az elmúlt húsz évből. Nem maguktól állnak sorba a britek a duplafedeles busz megállójában, nem maguktól étkeznek egészségesebben, mint mondjuk mi, és nem maguktól szólnak tisztelettudóbban a másikhoz. Komoly fontmilliárdok pattantak el arra, hogy ne legyenek hülyék és lúzerek. Komoly kampányok futottak és futnak mind a mai napig is. Több társadalomkutató és kommunikációs csapat dolgozik a „nemzet nevelésén”. E kampányok formálják a társadalom önképét, viselkedési és gondolkodási mintákat gyakoroltatnak. Így jutottak el a britek a soviniszta gyarmatosító gondolkodásmódtól a multikulturális, versengő, komplex-nemzeti önképig. A társadalmi épülés – csakúgy, mint a leépülés – közös erőfeszítés. A tömegmédiumokban használt modell gyors és hatékony befektetés az együttműködni képes, kezdeményező és szolidáris társadalomba. És ez legfőképpen a vállalatok érdeke! Továbbá hamarabb megvalósítható, mint az iskolarendszer teljes reformjának kivárása.
HALLATNI A HANGOT. Persze egy olyan fertályán a világnak, mint Magyarország, a politikai paranoia a civil párbeszédet is áthatja. Volt már olyan alapítvány, amelyet első akciójánál azonnal megbélyegeztek politikailag, és volt már olyan hiteles szerveződés-rendezvény is, amiből a politika előszeretettel kovácsolt azonnali tőkét. A civilszervezeteknek meg kell tanulniuk hallatni a hangjukat. Meg kell tanulniuk kampányolni, média-happeningeket szervezni, hiszen akinek nincs hangja, az a posztmodern mediatizált világunkban nem létezik. Meg kell tanulniuk, hogy miként ne prostituálják magukat azonnal a politikának.
A civil önszerveződő akciók ereje éppen a szuverenitásukban rejlik. Abban, hogy nem lehet bepakolni őket bal-, vagy jobboldalra, hogy pusztán csak az ügyet tekintik és nem annak hatalmi vonzatait. Meg kell tanulnunk vállalni a véleményünket és nem engedni, hogy politizálják azt. Viseljük a véleményünket – akár egy jó pólót -, mert így építhetünk egy tudatosabb Magyarországot!
A szerző a Republic of Art reklámügynökség kreatív igazgatója
