FN

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkanélküliekre vonatkozó adata egyes megyékben megegyezik a munkaügyi központoknál regisztrált álláskeresőinek létszámával, más megyékben viszont a regisztrált létszám akár a kétszeresét is eléri a KSH által közöltnek – adta hírül az MTI.
2007. 08. 06. 09:47
Az idén 15 ezer közmunkás jut fél évnyi vagy annál is több keresethez 8,6 milliárd forint ráfordítással, ezt az összeget a központi költségvetés, a Munkaerőpiaci Alap és több közmunkát szervező intézmény adja össze – tájékoztatta Barabás Györgyi, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese az MTI-t.
2007. 08. 06. 09:14
Eddig nem találtak a boltokban dioxinnal szennyezett guar-gumi hozzáadásával készült élelmiszert. Egyetlen ilyen tételre bukkantak az országban, ám abból még nem került az üzletekbe – írja a Népszabadság.
2007. 08. 06. 08:17
Miközben az idén ezerfős létszámleépítést hajt végre, az elmúlt hat hónapban mégis négyszázötven új munkahelyet létesített a fővárosi közlekedési társaság - írta a Magyar Hírlap. Ha a cég vezetése augusztus 20-ig nem köt bérmegállapodást a legnagyobb szakszervezettel, szeptember elején sztrájkot hirdethetnek az érdekvédők.
2007. 08. 06. 07:29
A vásárlók visszakérhetik a kereskedőktől a dioxinnal fertőzött guar-gumit tartalmazó termékek árát, ha a szakhatósági vizsgálat során bebizonyosodik azok károsanyag-tartalma - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az MTI-vel.
2007. 08. 05. 18:10
A fővárosi luxuslakások árszínvonalán is élénk a kereslet a Balaton-parti apartmanok iránt. Leginkább az új építésű házak kelnek el jó áron, de a használt, jó fekvésű ingatlanok is hamar gazdára találnak, elsősorban Siófokon és környékén. A vásárlók nagy része magyar, a német dominancia visszaszorult.
2007. 08. 05. 15:00
Kevesebb és gyengébb minőségű bortermés várható az augusztussal megkezdődött az új borpiaci évben Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint. Kifejtette: az újbor minősége szempontjából hátrányos, hogy beindult a szüret, a szőlők egy része kényszerérett, a savak és a cukrok jórésze a forróságban elégett.
2007. 08. 03. 18:01
A mátrixrendszerek fenntartása drágább, mint a hagyományos humánerőforrás-szisztémáké, ám hatékonyságuk miatt kifizetődőek, állítják a szakértők. A multinacionális nagyvállalatoknál szinte már csak mátrixrendszerrel találkozhatunk, ám azért ennek is vannak hátulütői: a döcögő bürokrácia miatt, vagy ha a vezetők között nincs összhang, a szisztéma nem lesz sikeres.
2007. 08. 03. 11:34
A kormány megpróbálta a munkaerőpiac elvárásai szerint alakítani a felsőoktatási intézményekbe felvehető hallgatók számát, ám még így is nagyon sokan jelentkeztek a divatszakokra – kommunikációra, jogra vagy pszichológiára –, a legmagasabb ponthatárok is ezeken születtek. Ez azt is mutatja, hogy a legtöbb jelentkező kihasználta a többletpontok adta lehetőségeket, vagy emelt szintű érettségit tett – tehát a diákok tudatosan készü
2007. 08. 03. 11:33
Zöld szakértők nem tagadják, hogy a Föld klímája az emberi tevékenységtől függetlenül is folyamatosan változik. Határozottan állítják viszont, hogy az emberi hatás gyilkos mértékben gyorsítja a folyamatot. A civilszervezetek a FigyelőNet cikkére reagáltak, amelyben Kordos László őslénykutató marginálisnak nevezte az ember globális felmelegedésben játszott szerepét.
2007. 08. 03. 11:27
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntése értelmében a felsőoktatási intézmények kiegészítő (K) képzéseket is meghirdethetnek, így a napokban ezekkel bővült a ponthatárok megállapítása után közzétett és a napilapokban is megjelent lista.
2007. 08. 03. 09:19
A tavalyi évben összességében 20 százalékkal nőttek a szakmunkásbérek: a CNC-marósok és -hegesztők, a lakatosok, a forrasztók, a kőművesek, az ácsok, a burkolók, a vízvezeték- és villanyszerelők, a hentesek és a pékek egyaránt hiányoznak az álláspiacról – írja a Világgazdaság.
2007. 08. 03. 09:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,23 pontos csökkenéssel, 28 964,77 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,12 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett elemzők enyhe optimista hangulatra számítanak a pénteki kereskedési napjon.
2007. 08. 03. 09:14
A paksi atomerőmű részesedést vásárolna az energianád termelési rendszerét kiépítő Nád MPS-H Kft.-ben. A magyar nemesítésű növény telepítésére hektáronként 250 ezer forintos támogatást vehetnek igénybe a gazdák – írja a Népszabadság.
2007. 08. 03. 08:05
A környezetvédők kategórikusan elutasítják, hogy 2020 után atomerőmű épüljön Magyarországon, szerintük az energiahatékonyság és –megtakarítás növelése kiváltaná az erőművet. A kutató másképp számol. Abból indul ki, hogy 2030-ig 6000 megawatt új kapacitásnak kell belépnie a magyar rendszerbe, amelyből a gáz, a szén, az alternatív energia mellett szükséges az új atomerőmű 1000 megawattos teljesítménye.
2007. 08. 03. 07:00
A Mol-csoport 9 hónapos tárgyalássorozatot követően, megállapodást írt alá egy horvátországi kis- és nagykereskedelmi társaság, a Tifon 100 százalékának megvételére.
2007. 08. 02. 18:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146 pontos emelkedéssel, 29 000 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,50 százalékos emelkedés.
2007. 08. 02. 18:10
Mit tehet az a munkavállaló, diák vagy – általánosságban – állampolgár, aki úgy érzi, hogy életének bármely területén hátrányos megkülönböztetés éri? A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) kiadványából mindenre választ kaphat. A tájékoztató füzet célja, hogy közérthető információkat nyújtson az esélyegyenlőségi törvénnyel kapcsolatban, nagy hangsúlyt fektetve az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti eljárásra.
2007. 08. 02. 16:38
456 millió dollár kifizetésére utasította a kormányát Alekszander Lukasenko Fehérorosz államfő. Ennyivel tartoznak az oroszországi Gazpromnak az idei földgázszállításokért.
2007. 08. 02. 16:32
Észak-Európa vezető médiacsoportja, a finn SanomaWSOY 95,5 millió eurós adózott eredménnyel zárta a második negyedévet, ami 53,3 százalékos profitnövekedést jelent éves összevetésben – közölte a társaság csütörtökön.
2007. 08. 02. 16:31
Olvasói sztorik