Nem fogadja el a Budapest Airport (BA) ajánlatát a repülőtéren korábban már sztrájkot hirdető és további munkabeszüntetést kilátásba helyező Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ).
A Lukoil Holdings, Oroszország második legnagyobb olajtársasága 9 milliárd dollárt különített el az Európai Unió térségében található cégek, köztük olajfinomítók, energiaelosztó és -forgalmazó cégek megszerzésére – értesült a Financial Times.
Nem csökkennének érzékelhető mértékben az állam bevételei, ha a kormány netalán privatizálná a Szerencsejáték Zrt.-t. Tavaly a társaság 57 milliárd forint forgalommal kapcsolatos adót és járulékot fizetett be a költségvetésbe, míg társasági adóként és osztalékként mindössze 1,2 milliárdot számolt el.
Tizennyolc ország kétszáz pályázata közül hat magyar produkciót is kiválasztott az ESEC zsűrije, amelyeknek így esélyük van az Erasmus EuroMedia Award elnyerésére. A díjat az oktatás, a média és a kommunikáció terén az európai értékek közvetítésével foglalkozó legjobb produkciók kapják.
Új kiskereskedelmi láncot hoz létre az Interfruct a napi cikkek piacán, amelybe az egyelőre még független kiskereskedőket várják – tudósít a Napi Gazdaság.
Európa-szerte hódítanak az egészségkampányok. Egyre többször halljuk, hogy törődjünk többet az egészségünkkel, és egyre közelebb kerül a magyar cégfilozófiákhoz is az egészségtudatos vállalati szemlélet. A kampány részeként rendezik meg szeptember 17–28. között a Munkahelyi Egészségébresztő Napokat.
Sófalvy Antal után új programigazgatót nevezett ki Matthew White, a Juventus Rádió vezérigazgatója. A pozíciót Szever Pál, az eddigi programtanácsadó tölti be szeptember 12-től, miután a feladatot eddig ellátó Sófalvy szerződése lejárt.
Tisztelt Frakcióvezető Úr! Meglepve olvastam a Figyelőnek adott interjújában (A Jövőnk a tét – Figyelő, 2007/35. szám) véleményét, miszerint nem kellene a Nemzeti Fejlesztési Terv reklámjára súlyos milliárdokat költeni.
- vázolta fel az alternatívát az őszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében Gyurcsány Ferenc, hogy azután negyvennyolc pontban összegezze, mit tekint az átalakítás soros, aktuális feladatainak.
Mint azóta minden évben, az idén is megemlékeztek New Yorkban (valamint Washingtonban és a pennsylvaniai Shanksville-ben, ahol a negyedik eltérített repülőgép lezuhant) a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról.
Magyarország az ezredforduló után a gazdasági mutatók tekintetében a régiós élmezőnyből a sereghajtók közé csúszott vissza. Noha mindezért elsősorban az elhibázott gazdaság-politikai lépések okolhatók, a visszaesés részben szociokulturális tényezőkkel is magyarázható. Egy friss és meghökkentő kutatás szerint a magyar társadalomnak most nagyobb szüksége van az államra, mint korábban bármikor.
TÉTEL-VÉTEL. Egy cég sikeres tőzsdei szereplésének szükséges feltétele, hogy részvényei kellően likvidek legyenek. Leegyszerűsítve: a kereskedési napok nagy részén, de lehetőleg minden nap legyen bennük akkora forgalom, hogy nagyobb tételeket is lehessen adni-venni anélkül, hogy az árfolyamot érdemben elmozdítaná az adott ajánlat. A MÉRET MÉG KEVÉS. A forgalom mértékét természetesen nagyban meghatározza az adott társaság [...]
Generációváltáshoz érkeztek a kilencvenes évek viharában alapított családi társaságok, de az utódlás még akkor is nehéz, ha az új főnök is a családból érkezik.
Nem könnyű feladat egy ilyen évfordulóhoz érve számot vetni, értékelni, visszatekinteni. Sokat gondolkodtam azon, miről beszéljek a Figyelő elmúlt 50 évének ünneplésére rendezett konferencián.
Húsz évig éltem a Balatonnál, az Isten jókedvében kitalálta Szigligetet. Az év felét töltöttük ott, hol tavasztól őszig, hol ősztől tavaszig. A teleket az Alkotóházban, az ‘56 utáni didergető teleket, melyek nem csak a politika, hanem az abszolút szegénységünk miatt voltak didergősek, hiszen éppen csak visszatértem a kitelepítésből.
Az energetikai üzletágban, földgáz-adásvételből gazdagodott meg Vitézy Tamás. A 3,8 milliárd forintnyi becsült vagyonnal rendelkező vállalkozó ma idegenforgalmi beruházásai és vállalatcsoportja, az Adriatiq Islands Group révén gyarapítja javait. A Vitézy-birodalom megtekintése okán volt egy utunk - Dalmáciába.