FN

Mezőgazdasági szövetkezetek segítségével lehetne növelni a foglalkoztatottságot, a politikai korrupció melegágyát jelentő nyugdíjrendszert le kell cserélni, a tb-járulék további csökkentése pedig nem járható út – néhány gondolat a KDNP formálódó programjából. Mészáros József alelnök büszke arra, hogy pártja valóban baloldali gazdaságpolitikát folytatna. Mélyinterjú.
2009. 10. 12. 10:03
Az idei első félévben fordult elő először, hogy többet költöttek a brit hirdetők az interneten, mint a tévében – derül ki az IAB UK beszámolójából.
2009. 10. 12. 09:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,75 pontos emelkedéssel, 20 077,50 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.
2009. 10. 12. 09:03
Gyárfás Tamás százmilliót is fizetett volna a Magyar Televíziónak havonta, hogy képernyőn maradhasson a Napkelte. A műsor producere a Népszabadságnak arról is beszélt, hogy jobb lett volna otthagyni az MTV-t akkor, amikor Aczélt, Bánót, Oroszt és Pallagit távozásra kényszerítették.
2009. 10. 12. 07:51
Oszkó Péter szerint nem szabad olyan szabályozást elfogadni, amely teljesen megöli a lakossági hitelezést, de az sem folytatható, amit az ország az elmúlt években csinált, a devizahitelezés újraszabályozása a jövő évnél korábban semmiképpen sem képzelhető el.
2009. 10. 12. 07:16
Erősödhet a bankszektor érdekérvényesítő képessége, miután a bankszövetség a minap új elnökséget választott – véli Erdei Tamás, aki másfél év után tért vissza a szakmai szervezet élére. Az MKB első embere a jegybank javaslatainak kisebb részét támogatja csak. Villáminterjú.
2009. 10. 12. 06:30
Az orosz gazdaság idei visszaesése várhatóan felülmúlja a legborúlátóbb előrejelzéseket is, és éves szinten elérheti a 8,5 százalékot - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő.
2009. 10. 11. 15:28
Soros György egymilliárd dollárt készül "zöld technológiákba", megújítható energiaforrásokba fektetni. Hétvégi, koppenhágai sajtóértekezletén a magyar származású amerikai üzletember új kezdeményezést is bejelentett, amelynek keretében tíz éven át évi 10 millió dollárral támogatja a klímavédelmet.
2009. 10. 11. 11:21
Minden idők talán legjobb teljesítményét érték el a nyugdíjpénztárak az idei második negyedévben, amivel nemcsak az előző negyedév veszteségét "dolgozták le ", de a tavalyi veszteségek nagy részét is. A siker oka az volt, hogy a tőkepiacokra visszatért a likviditás – közölte Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke.
2009. 10. 11. 10:17
Az év első kilenc hónapjában összesen 32 800 dolgozót érintő csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz, ez 224 százalékos éves növekedést jelent – olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján.
2009. 10. 11. 09:28
Egy felszámolás alatt álló cég szakértő alkalmazottaira alapozta világítástechnikai vállalkozását Hoffmann Iván, a Hofeka Kft. tulajdonosa. A korszerű lámpák előállításhoz francia partner segítségével modernizálták a cég műszaki állományát. Nekik nem visszaesést, hanem új üzleteket hozott a válság, mert beléphettek a közvilágítási piacra, tudta meg a Figyelő Üzlet&Siker melléklete.
2009. 10. 10. 19:38
Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az áruszekcióban szereplő arany kontraktust 2009. október 21-én törli a tőzsde - közölte a BÉT a honlapján pénteken.
2009. 10. 09. 18:17
Tíz vállalatvezető pályázik az évtized leginnovatívabb vezetője címre, amelyet a Figyelő Top 200 gálán ítélnek oda valamelyiküknek. Most Vinnai Balázs IND-alapítót mutatjuk be.
2009. 10. 09. 18:10
Tárgyalásos úton, vagy kikényszerítve, de érvényteleníti a sukorói telekcserét a Pénzügyminisztérium, így a Velencei-tó partján nem épül kaszinó. Máshol a térségben viszont épülhet.
2009. 10. 09. 14:13
Tíz vállalatvezető pályázik az évtized leginnovatívabb vezetője címre, amelyet a Figyelő Top 200 gálán ítélnek oda valamelyiküknek. Most Bojár Gábor Graphisoft-alapítót mutatjuk be.
2009. 10. 09. 14:01
Olvasói sztorik