FN

Csak a befolyt bevétel után kelljen adót fizetni, vállalta fel a vállalkozói körökben sűrűn elhangzó igényt a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ). Az FN.hu annak járt utána, van-e akadálya az ezt megtestesítő pénzforgalmi szemléletű adózásnak. Úgy tűnik, néhány apróságot kivéve nincs.
2009. 10. 14. 10:37
Szakítva eddigi elveivel, terjeszkedésbe kezdett a világ egyik legnagyobb üzleti hírszolgáltatója, a Bloomberg. A társaság a komoly gondokkal küzdő BusinessWeeket vásárolta meg.
2009. 10. 14. 09:50
Másfél milliárd euróért épít szórakoztató-központot Pozsonyban Magyarország két legbefolyásosabb üzletembere. Az európai Las Vegas a tervek szerint öt év alatt valósulna meg. A Metropolis névre keresztelt projektről, amelynek beépített területe meghaladja az 1,2 négyzetkilométert, a Népszabadság írt.
2009. 10. 14. 09:30
A magyar cégek többsége egy forinttal sem emelné a dolgozók fizetését jövőre. Egy most közzétett felmérés szerint van olyan munkáltató, amely bércsökkentésen gondolkodik.
2009. 10. 14. 08:26
Kellemetlen helyzetbe hozott egy Magyarországon működő társaságot a Kormányszóvivői Iroda- írja a Magyar Nemzet. Egy kalocsai beruházás kapcsán egy olyan indiai céget neveztek meg, amelynek esze ágában sincs a városban fejleszteni.
2009. 10. 14. 07:01
A felelős hitelfelvételre szeretnénk rászorítani a lakosságot – nyilatkozta az FN.hu-nak Simor András. Az MNB elnöke elmondja, miként terelné a lakosságot a forinthitelek felé a jegybank koncepciója, és megtudhatjuk, miért nem veszélyes a vállalatok devizában való eladósodása. Interjú.
2009. 10. 14. 06:30
A gazdasági növekedés társadalmi, kulturális feltételei címmel rendeztek konferenciát a TÁRKI friss kutatására alapozva az MTA székházában hétfőn. A rendezvény ötletadója, Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank elnök-vezérigazgatója szerint lapunk tévedésre okot adóan idézett az ott elhangzottakból. Most Felcsuti Péter írását közli az FN.hu.
2009. 10. 13. 15:51
Az idegenforgalom speciális terület: többműszakos foglalkoztatás, erős szezonalitás és fluktuáció jellemzi. Eddig a nagy létszámú leépítések - a gazdaság többi ágazatához képest - elkerülték a turizmust. Az idegenforgalom azonban nemcsak az álláspiacon, hanem a felsőoktatásban is nagyon népszerű.
2009. 10. 13. 15:12
"Az innováció az, ami előreviszi egy szervezetnek a működését, egy üzlet jövőképét" – vallja Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója. Mindazonáltal szerinte a magyaroknak fejlődniük kell még az ötleteik piacra vitelében, és a lelkesedésük fenntartásában.
2009. 10. 13. 14:43
Felmérést készít az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) a magyarországi vállalatok munkaerő-gazdálkodásáról. A kérdőív október 20-ig adható le.
2009. 10. 13. 13:40
Továbbra is a GDP 3,8 százalékát kitevő pénzforgalmi, 992,4 milliárd forintos államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium önkormányzatok nélkül az év egészében - derült ki a tárca keddi sajtótájékoztatóján.
2009. 10. 13. 10:47
Témakörök Terjeszkedési/cégfelvásárlási ambíciók: Lassítják-e a válság következtében fellépő finanszírozási nehézségek a magyar cégek határokon túli terjeszkedését, vagy a „tőkeszűkében” éppen a multivá válás a túlélés záloga? Mely ágazatokban lassult le a régiós/nemzetközi terjeszkedés, és hol maradt meg, illetve adott esetben erősödött a lendület? Miért történt mindez így, és mit ígér ez a válság további elmélyülése, [...]
2009. 10. 13. 10:24
Még éveket kell várni hazánkban a használatarányos autópályadíjak bevezetéséig. Évi 50-100 milliárd forint bevételtől esik el a kormány amiatt, hogy nem vezeti be a megtett kilométerekkel arányos díjszedést a teherautók számára – közli a Népszava.
2009. 10. 13. 08:58
Problémák vannak a lakosság mentalitásával, ennek orvoslására pedig egy második Reformszövetséget kellene létrehívni Felcsuti Péter szerint, aki e tervéhez „játszótársakat" keres. Egy sajátos szociológiai kutatás eredményeit mutatták be hétfőn az akadémián - bankárok és nagyvállalkozók voltak az ötletadók, illetve a finanszírozók.
2009. 10. 13. 06:30
Magyarországon már jövőre növekedés várható, két év múlva pedig a magyar gazdasági növekedés a leggyorsabbak között lesz a térségben - jósolják londoni felzárkózó piaci elemzők.
2009. 10. 12. 16:13
Olvasói sztorik