FN

A brit királyi család több mint másfél évszázada fogyasztja a Cadbury csokoládét, amelyet a napokban kebelezett be az amerikai Kraft.
2010. 02. 24. 12:00
A sportéletben a Nike büszkélkedhet a legerősebb márkanévvel 2010-ben. A sportolók közül Tiger Woods, a csapatoknál pedig a Manchester United a legtöbbet érő név.
2010. 02. 24. 12:00
Akár kétmillióan is sztrájkolhatnak Görögországban a kabinet megszorító intézkedéseivel szemben, miközben a piac egyre inkább úgy látja, hogy kevés lesz a szigor. A kormányfőhelyettes pedig beszólt az EU-nak, különösen a német és az olasz vezetőket szidalmazta.
2010. 02. 24. 11:00
Módosult a szövetkezetekről szóló törvény: szigorúbban elkülöníti egymástól a szövetkezeten keresztül végzett diákmunka és a munkaerő-kölcsönzés fogalmát, a vállalkozások így könnyebben juthatnak legálisan diákmunkásokhoz. A munkaerő-kölcsönző cégek tiltakoznak a módosítás ellen: a munkaerőpiac összeomlását jósolják.
2010. 02. 24. 10:30
Az új tanévtől egyes szakmák esetében a képzés négy évről háromra csökken. Míg azonban a törvénymódosítás szűk körben kívánta ezt megvalósítani, a szociális tárca 87 képzést vett fel a rövidebb oktatási szakaszt lehetővé tevő jegyzékbe.
2010. 02. 24. 09:44
A politikusok médiaszereplésével, médiahasználatával, az általuk képviselt üzenetekkel kapcsolatos, hetente frissített adatokat közöl honlapján az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az áprilisi országgyűlési képviselőválasztás kampányában.
2010. 02. 24. 07:30
Az idén megemelt munkavállalói járulék csökkentése, az adókötelessé tett melegétkezési utalvány adómentessé tétele, új szja-tábla, 20 százalékos bruttó béremelkedés, és 16-szorosára növelt méltányossági nyugdíjkassza - az fn.hu ezúttal az MSZP gazdasági programját elemzi. Amint azt tettük, s tenni fogjuk más pártok programjaival is - már ha van nekik.
2010. 02. 24. 06:30
A The Miami Herald című amerikai napilap megszüntette azt a két hónapja indított kísérletet, amelynek lényege, hogy az újság internetes kiadását használó olvasók önkéntes alapon megajánlhattak egy összeget a szerintük érdekes cikkekért.
2010. 02. 23. 16:18
Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb vállalati finanszírozási formának, ám 2009-ben a megelőző évhez képest 70 százalékról 64 százalékra csökkent a belföldi pénzintézettől felvett banki hitelek aránya a finanszírozásban - derül ki a GfK Hungária piackutató legfrissebb felméréséből.
2010. 02. 23. 16:08
Az indiai-japán Maruti Suzuki autógyár üzemanyag-szivárgás veszélye miatt visszahív több mint százezer darabot az Európában Suzuki Alto néven forgalmazott A-Star modellből.
2010. 02. 23. 15:29
Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre, mint kevésbé rugalmas állásban dolgozó társaik - közölték egy amerikai tanulmány szerzői.
2010. 02. 23. 13:43
Kelet-Európában az elmúlt év mély pénzügyi válsága után most már "van ok a derűlátásra" - mondták kedden Londonban a Standard & Poor's szakelemzői, elismeréssel szólva a magyar költségvetési konszolidációról.
2010. 02. 23. 12:55
Hetek óta nem kapható az iPhone 16 gigabájtos változata a nagyobb budapesti bevásárlóközpontokban lévő T-Pontokban. Komoly utánajárást igényel az is, ha valaki a telefonkészülékek után érdeklődik.
2010. 02. 23. 12:45
Az adósságot nem generáló külföldi közvetlen tőkebefektetések értéke becslések szerint tavaly 2 milliárd euró körül alakulhatott, 2008-ban 3,4 milliárd euró volt - mondta Varga István, aki szerint továbbra is nagy a befektetői érdeklődés szolgáltatóközpontok magyarországi létrehozása iránt.
2010. 02. 23. 11:34
A Dream Interactive tervező grafikusának, Halmos Leventének saját tervezésű betűtípusát használják a dél-afrikai foci-vb egyik helyszínének, a 43 ezer férőhelyes Mbombela stadionnak a hivatalos fontjaként. Nem ez az első alkalom, hogy a designer nemzetközi sikert ér el.
2010. 02. 23. 10:56
Kína gazdasági növekedése kizárólag az államilag ösztönzött, sokszor felesleges beruházásoknak, a mesterségesen táplált keresletnek és az alacsony kamatnak köszönhető – írja a Financial Times alapján a globusz.net.
2010. 02. 23. 10:53
Elindul a negyedik Országos HR Benchmark Felmérés. A humánerőforrással foglalkozó szakembereket megszólító kutatás rákérdez a stratégiákra, összegyűjti a jó megoldásokat, majd egy kiadványban közzé adja ezeket.
2010. 02. 23. 10:11
Nem változott jelentősen a forint árfolyama kedden délelőtt: az eurót délelőtt fél tízkor 269, 54 forinton jegyezték a budapesti bankközi piacon a kora reggeli 269,43 és a hétfő esti 269,41 forint után.
2010. 02. 23. 09:57
2010. február 26-ától Györke Orsolyát nevezték ki a Magyar Telekom Csoport új PR és márkamenedzsment osztályvezetőjévé. Györke Orsolya (37) marketing-szakközgazdász; 16 éve dolgozik marketing és kommunikációs területen.
2010. 02. 23. 08:15
A Digi romániai anyacégének forrásbevonási kísérlete kudarcot vallott, de ez állítólag nem érinti a magyar leányvállalatot. A válság óta a televíziós partnereikkel bekeményítő társaság a DigiSport terjesztését továbbra sem erőlteti.
2010. 02. 23. 07:55
Olvasói sztorik