Pénzügy

Bérkiegészítést kérnek a szombathelyi kórház dolgozói

A közalkalmazotti bértábla bevezetését és a közalkalmazottként dolgozó egészségügyieknek járó, kétszer 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a szombathelyi Markusovszky Kórház dolgozói.

A dolgozókat komoly anyagi hátrány érte amiatt, hogy a fenntartó Vas Megyei Önkormányzat 2007 októberében nonprofit zártkörű részvénytársasággá alakította át a kórházat, ezzel ugyanis elestek több juttatástól, s a jövedelmük legalább 10 százalékkal kevesebb, mint a hasonló egészségügyi intézményekben dolgozó közalkalmazottaké – mondta Takáts Lajos, az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetének helyi vezetője, a kórház orvosa.

A kórház vezetése felmondta a kollektív szerződést, harmadik éve nem emelkednek az alapbérek, megszűnt az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, nem fizetnek hűségjutalmat, csökkent a szabadságok ideje, de nem emelkedett az illetménypótlék sem.

Betelt a pohár

A dolgozók tiltakozásul hétfőn rövid figyelmeztető demonstrációt tartottak a kórház előtt. Takáts Lajos közölte: ha követeléseiket nem teljesesítik, további hasonló akciók várhatók, bár ennek részleteiről még nem egyeztettek. A szakszervezeti vezető közlése szerint a kórház dolgozóinál azzal “telt be a pohár”, hogy nem részesülhetnek abban a 49-49 ezer forintos, februárban és márciusban esedékes bérkiegészítésben, amelyről a kormányzat és néhány szakszervezet megegyezett, és amelyet csak közalkalmazottaknak fizetnek ki.

Takáts Lajos úgy véli, ezt a megállapodást kiterjeszthették volna azokra a kórházakra is, amelyek dolgozói – megfogalmazása szerint – önhibájukon kívül lettek gazdasági társaság alkalmazottjai. Hozzáfűzte: tudomása szerint van olyan megye, ahol a fenntartó önkormányzat hasonló módon nonprofit gazdasági társasággá alakította át a kórházat, de vállalja a bérpótlék kifizetését, amelyre később központi költségvetésből próbál forrást szerezni.

Nincs kollektív szerződés

Mint hozzátette, annak idején, amikor a Markusovszky Kórházat átalakították, azt ígérték, hogy a működési forma megváltozása miatt nem fogja hátrány érni a dolgozókat. Ezzel szemben azóta sincs kollektív szerződés, a kórház pedig egyáltalán nem működik hatékonyabban, mint korábban – érvelt Takáts Lajos.
Az MTI megkereste a Markusovszky Kórház vezetését is, de nem kívántak nyilatkozni.

Kovács Ferenc (Fidesz), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke szerint a kormányzat hibája, hogy nem finanszírozza az egészségügyet, olyan mértékű forráskivonást hajtott végre a kórházaknál, amely veszélyezteti az ellátást. Hozzáfűzte: kormányzati igény volt, hogy a kórházak többsége alakuljon át gazdasági társasággá, most pedig a kormány úgy próbál meg spórolni, hogy pozitív diszkriminációban részesíti azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek megmaradtak állami kézben vagy nem alakultak át.

Kovács Ferenc közlése szerint a megyei önkormányzatokat érintő elvonások miatt nincsenek olyan helyzetben, hogy a pénzt megelőlegezhetnék. A közgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy rövidesen olyan kormány alakulhat, amely – mint mondta – képes lesz megoldani az egészségügy problémáit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik