Üzleti tippek

Demonstrációra készülnek az adóigazgatási szakszervezetek

Demonstrációt tart a közeljövőben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), derül ki a szakszervezeteknek a miniszterelnökhöz írt leveléből.

A munkavállalók átlagosan 25-35 százalékos keresetvesztesége a megnövekedett feladatok mellett már olyan mértékű elégedetlenséget okozott, aminek következményei beláthatatlanok, tartalmazza a levél, amelyet az ADOSZT kedden juttatott el az MTI-hez.

“Álláspontunk szerint a munkavállalóink által átélt anyagi, erkölcsi veszteségek romboló hatásai már súlyosan veszélyeztetik az állami bevételek teljesülését” – figyelmeztetik a szakszervezetek a miniszterelnököt. Az érdekvédelmi szervezetek arra kérik a kormányfőt, hogy személyes közbenjárásával segítse elő az állami adóigazgatás területén dolgozók méltánytalan megítéléséből adódott gondok orvoslását.

A két adóigazgatási szerv hivatali apparátusának dolgozói a levél szerint az elmúlt évben a közszolgálat területén soha, és sehol nem tapasztalt mértékű keresetcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni, veszteségeik messze felülmúlják a közigazgatás területén általánosan bekövetkezett keresetcsökkenés mértékét.

Ez annál inkább elfogadhatatlan számukra, mert megfeszített munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az állami költségvetés tervezett hiánycélja tavaly 3,9 százalékos mérték alatt teljesült – tartalmazza a levél. A szakszervezetek szerint ez a teljesítmény csak folyamatos túlmunkákkal volt elérhető, és a dolgozók elkötelezettségének köszönhető.

Az idei költségvetésben tervezett mintegy tizenháromezer milliárd forintnyi állami bevétel 90-95 százalékát az APEH és a VPOP szedi be. Ebben a költségvetési évben mindkét szervezet újabb feladatokat kapott, ami tovább növeli az eddig is nagy leterheltséget – fogalmaz a levél.

A szakszervezetek emlékeztetnek arra: 2009 májusa óta folyamatosan azon vannak, hogy az adóigazgatási dolgozók ügyét tárgyalásos úton rendezzék. A 2009 őszén létrejött megállapodásnak azonban több pontja nem teljesült, ezért döntöttek a demonstráció megtartásáról.

Az ADOSZT és a VPFSZ a levél másolatával megkereste a Pénzügyi Dolgozók Európai Uniójának (UFE) elnökségét, és rajta keresztül az Európai Unió adó- és pénzügyi biztosát, közbenjárásukat kérve.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.