FN

A magyarországi intézményi befektetők a forint és az euró minimális erősödésével számolnak a következő egy évben: az euró tekintetében átlagosan 282 forintos árfolyamot valószínűsítenek, és úgy vélik, az uniós deviza 1,28-as szintig erősödik a dollárral szemben.
2010. 09. 22. 12:18
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az új ipari megrendelések az euróövezetben júliusban, elsősorban amiatt, hogy visszaesett a kereslet a beruházási és a tartós fogyasztási cikkek iránt - tette közzé szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala.
2010. 09. 22. 12:13
A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 2007 márciusa óta először nőtt, a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 1,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az idei első hét hónap összesített adatai továbbra is csökkenést mutatnak, ennek mértéke 3,8 százalék.
2010. 09. 22. 11:30
Alkalmazhatatlan a tevékenységre jellemző kereset, hiába alkotmányos – állítják az adótanácsadók. Ezért kérték Orbán Viktortól, hogy a kormány korábbi ellenzékbeli véleményének megfelelően visszamenőlegesen helyezze hatályon kívül a szabályt. A minisztériumtól két hete kérjük hiába, hogy tudassa, lehet-e erre számítani.
2010. 09. 22. 11:20
Könyörtelen számokkal szembesíti a következő negyven év nyugdíjasait egy friss nemzetközi kutatás. Ahhoz, hogy a majdani és a mostani életszínvonal között ne tátongjon óriási szakadék, Magyarországon évente átlagosan és fejenként több mint félmillió forintnyi befektetésre lenne szükség.
2010. 09. 22. 11:05
Mivel a távközlési iparág nagyon gyorsan fejlődik, új technológiák születnek, és ennek megfelelően alakulnak a piaci trendek, a Magyar Telekomnak is gyorsabban kell reagálnia a változásokra - indokolta Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a vállalat felső vezetésében történt változásokat.
2010. 09. 22. 10:59
Szédületesen gyorsak a változások médiapiacon, és az innovációt elsődleges sikertényezőként emlegetik. Az @M magazin szakemberek segítségével megvizsgálta, melyek a legújítóbb médiacégek. A Sanoma, az RTL Klub, a Rádió1 és az Index nyerte a versenyt.
2010. 09. 22. 08:57
Októberben csökkenhet a pénzpiacokon tapasztalt feszültség, ami kedvezően hathat a forint svájci frankkal szembeni árfolyamára - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.
2010. 09. 22. 07:30
Nem az azonnali adósmentés a fő célja a jegybanki javaslatcsomagnak, ellentétben a Rogán-Kósa javaslatcsomag több elemével. A jegybank a szabályozás megváltoztatásával hosszabb távon, a piaci erőket segítségül hívva segítené az adósokat kedvezőbb helyzetbe.
2010. 09. 21. 17:10
Olvasói sztorik