Gazdaság

Súlyos nyugdíjválság fenyeget

Egy pályakezdőnek évi 500 ezret félre kell tenni, ha nyugodt öregkort akar.

Az Aviva csoport európai felmérése szerint Magyarországon a következő 50 évben nyugdíjba vonuló 5 millió nyugdíjasnak átlagosan havonta 45 ezer forintot kellene félre tennie ahhoz, hogy a nyugdíjas éveiben az utolsó év keresetének 70 százalékát nyugdíjban is megkaphassa.

Az Aviva a Deloitte segítségével elkészített legfrissebb tanulmánya gyakorlatilag számszerűsíti a fenyegető nyugdíjhiányt, ami elsősorban a nyugdíjhoz közel állókat érinti, mivel nekik kevés idejük van rá, hogy a hiányt kipótolják. Az előjelzések szerint a terhek nagyobb része a közepes jövedelműeknél fog lecsapódni. A szakemberek szerint fel kellene ismerni, hogy nem lehet csak az államra számítani a nyugdíjas években. Ehhez be kellene vezetni egy olyan kimutatást, amely mindenkinek világosan bemutatná, mekkora nyugdíjra számíthat, és olyan rendszerre lenne szükség, amely ösztönözné a megtakarítást.

Az elvárások és a jelenlegi nyugdíjrendszerek által ígért járandóságok közötti szakadék persze csökkenthető, de el nem tüntethető. A nyugdíjkorhatár jelentős emelésével a hiány jelentősen lefaragható, de a szakértők szerint teljes megoldást nem jelent és komoly feszültségeket okoz.

A probléma megoldását kiemelten fontosnak nevezte Iván László (Fidesz), a Nyugdíj- és idősügyi albizottság elnöke a portolio.hu-nak. Mint mondta, a magánnyugdíjpénztárak államosítását egyértelműen elutasítják. Céljuk, hogy a tb-rendszerbe több bevétel folyjon be, de nem szeretnék sem a korhatárt, sem a járulékkulcsokat emelni.

Ajánlott link:

Évi 500 ezret kell spórolni, hogy elég legyen a nyugdíj (index)
Súlyos nyugdíjválság fenyeget, de az államosítás nem megoldás (portfolio.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik