FN
Ma már a költségek racionalizálása elengedhetetlen, így felértékelődik minden költségcsökkentő megoldás.
A központi költségvetésbe idén szeptemberben 31 milliárddal több folyt be, mint tavaly ilyenkor.Többek között az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, a személyi jövedelemadó és az illetékbevételek haladták meg a tavalyi összeget.
2012. 10. 08. 16:29
A kormány úgy növelné az adóbeszedés hatékonyságát, hogy a pénztárgépeket összekötné az adóhatósággal. A kereskedők támogatnák, ha így visszaszorítanák a feketézést, de azt szeretnék, ha a költségekbe az állam is beszállna.
Év elejétől olyan kisebb vállalkozásoknak is innovációs járulékot kell fizetniük, amelyek eddig mentesültek ezalól. Félő, hogy sokan nem is tudnak erről a kötelezettségről.
2012. 10. 08. 14:53
Ma reggel is kitartott a forint ereje, amelyet még péntek reggel gyűjtött össze a bejelentett Matolcsy-csomag után. Az XTB elemzője szerint a legjobb hír, hogy a jegybank megadóztatása kikerült a képből.
Az MSZP közleményben tiltakozott amiatt, hogy az állami cégek milliós prémiumokat fizetnek ki alkalmazottaiknak.
80 százalékos jutalmat is kaphatnak az állami cégek élén állók.
A Nemzetközi Valutaalap szakemberei megvizsgálják a kormány költségvetési kiigazító intézkedéseit - közölte Iryna Ivaschenko.
2012. 10. 05. 16:40
A bővítésről Szijjártó Péter tárgyalt a nyáron az Egyesült Államokban.
2012. 10. 05. 10:17
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
