Gazdaság

Matolcsy csomagját nem eszi meg az IMF

matolcsy-gyorgy(1)(960x640)(1).jpg (matolcsy györgy, )
matolcsy-gyorgy(1)(960x640)(1).jpg (matolcsy györgy, )

A szakértő szerint a 397 milliárdos megszorítás nem elég, a program "gyenge", az IMF-et nem fogja meggyőzni.

A Matolcsy-csomagnak nem az volt a célja, hogy meggyőzze a Valutaalapot, az Brüsszelnek szánt üzenet – közölte a privatbankar.hu a Nomura vezető elemzőjére hivatkozva. Ha az Európai Bizottság elfogadja a most bejelentett egyenlegjavító intézkedéseket, akkor Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárásból, ami azt jelenti, hogy nem esik el a kohéziós forrásoktól – írta az oldal. Arra pedig nagy szükség van, mert az uniós forrásokon kívül másból nem futja beruházásokra – közölte a Privátbankár.

A Nomura elemzője szerint a 397 milliárdos megszorítócsomagban szereplő intézkedések “gyenge minőséget” képviselnek – írta a Privátbankár. Peter Attard Montalto szerint a járulékplafon eltörléséből és az adóbeszedés hatékonyságnöveléséből várt 120 milliárdos megtakarítás megalapozatlan, nem fogja tudni teljesíteni az állam. A készpénzfelvételre kirótt illeték megtriplázásából várt, harmincmilliárd forintos bevételi tervekről csak annyit jegyez meg, hogy előfordulhat, hogy túlzóak – írta az oldal.

Az elemző szerint ugyanakkor jó ötlet a közszféra létszámstopja, a párhuzamos nyugdíjkifizetések leállítása, valamint a segélyplafon bevezetése is – bár ez utóbbiról sok konkrétumot nem lehet tudni még.  A Nomura vezető elemzője szerint a legfontosabb bejelentés az volt, hogy a kormány nem terjeszti ki az MNB-re a tranzakciós illetéket, ez ugyanis komolyan megakaszthatta volna az IMF-tárgyalásokat – írta a Privátbankár.

A Nomura szerint lehet, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsát (Ecofin) meggyőzi a csomag, de az IMF-et nem fogja. A kormány csak akkor fog megegyezni a Valutaalappal, ha a piac ezt kikényszeríti, az elemzőház szerint ez 2013 elején lehet esedékes, ha elfogynak a tartalékok – zárta cikkét a Privátbankár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik