Gazdaság

300 millió eurós török befektetés a láthatáron

mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )
mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )

Egy török telekommunikációs cég jön hozzánk. Azt egyelőre nem tudni, hány munkahelyet hoz.

Aláíráshoz közeli állapotban van egy 250-300 millió eurós török telekommunikációs beruházás szerződése – közölte a Török-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pénteken, Hévízen.

A helyi önkormányzat által szervezett első török-magyar üzletember találkozó után Suat Karakus elmondta, hogy ez meghaladja az eddigi legnagyobb hazai török befektetés, a ferihegyi repülőtéren a földi kiszolgálással foglalkozó Celebi Ground Handling Kft. 45 millió eurós beruházását.

Azt nem részletezte, hogy a társaság mikortól és hány munkahelyet létesíthet idehaza. Arról sem beszélt, hogy pontosan hol és milyen tevékenységbe kezd a törtök cég. Ugyanakkor megemlítette, hogy tárgyalások kezdődnek a világ második legnagyobb üveggyártó cégének magyarországi befektetéséről is.

Jelenleg mintegy 700 török cég működik Magyarországon, a Celebi után a legnagyobb egy Szegeden működő dönergyártó vállalkozás. A két ország között az elmúlt évben 1,8 milliárd eurós áruforgalom volt, pozitív magyar egyenleggel. A forgalom folyamatosan bővül, az idén az első félévben 1-1,2 milliárd euró körül alakult.

Törökország a világ második legdinamikusabban fejlődő gazdasága, amely az elmúlt években mintegy 9 százalékos éves ütemben bővült. Az euroatlanti térségen kívül a hatodik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik