FN
A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek az új adótörvényeket.
Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Széll Kálmán Terv 2.0-ban még az szerepelt, hogy az egy ezrelékes adó maximum 30 ezer forint lehet, ebből 130-228 milliárd forint bevételt várt a kormány.
2012. 05. 11. 15:42
Több száz kínai céget hoz a magyar-kínai üzleti kapcsolatok zászlós hajója.
A jövő héten megint eshetnek az üzemanyagárak.
Hűségprogramot indított a cég a szerződés szerint fizető ügyfelei számára. Mobilozás, tankolás, szállás a kedvezmények közt.
Az adóhatóság szerint azért sem célszerű ez, mert utolsó nap, vagyis hétfőn jó eséllyel hosszú sorállásra számíthatunk, ha nem elektronikusan vallunk.
2012. 05. 11. 09:50
Az üzemanyagok ára 18 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest.
Ennyit számlázott egy siklósi férfinak a Magyar Telekom, mert véletlenül horvát hálózaton Skype-olt. Végül „csak” 480 ezret kell fizetnie.
A JPMorgan amerikai bank 2 milliárdos kereskedelmi veszteséget jelentett egy balul sikerült üzlet miatt. A vezérigazgató kénytelen volt elismerni, jó néhány hibát elkövettek.
Tavaly 73 ezer esetben engedte meg az adóhatóság, hogy a polgárok, vállalkozások részletekben vagy a határidő után fizessék meg adójukat.
Az OTP-vezér vagyona tavaly óta 20 milliárd forinttal apadt, de még így is ő a leggazdagabb magyar.
2012. 05. 10. 17:39
A jövőben SMS-sel is lehet majd a jegyekért fizetni.
Tovább csökken a külföldön történő mobiltelefonálás (roaming) és mobiltelefonos internetezés díja.
2012. 05. 10. 14:15
Több száz kínai céget hoz a magyar - kínai üzleti kapcsolatok zászlós hajója.
Az információs technológiák területén elhelyezkedő fiatalok havi 246 ezer forintot keresnek átlagosan.
Egyre több a végrehajtási eljárás, amit még maga az adóhatóság sem tud megúszni?
2012. 05. 10. 13:29
Már két éve szerepel saját feketelistáján a szervezet. Azt mondják, nagyon szegények, ezért nem tudnak fizetni. Hogy kinek, az titok.
2012. 05. 10. 12:24
Változatos tervek születtek, hogyan segíthetné az állam a kisgyermekes nők munkába állását.
Több százezer forintot is megspórolhat magának, aki figyelmesen tölti ki az adóbevallását, s minden lehetséges kedvezményt igénybe vesz.
2012. 05. 10. 11:14
A Magyar Telekom első embere szerint a közteher nem fogyasztási adó, hanem a cégeket terheli, ami ellentétes lehet a közösségi elvekkel.
2012. 05. 10. 10:29
A tőzsdei kereskedés előtti jegyzési időszakban gyakorlatilag nincs esélyük magyar befektetőknek részvényhez jutni.
A csalók általában munkakapcsolatok révén jutnak hozzá a vétlen adózók személyes adataihoz.
Csütörtök reggelre stabilizálódott a forint árfolyama.
2012. 05. 10. 07:00
- 00:00 Érkezik a Marina City negyedik üteme
- 00:00 Ezt a hét magyar várost keresd fel idén
- 23:42 „Versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény” – véget ért a téli olimpia
- 21:39 Karácsony: A kormány a gonosz hűbérese lett, ukránok vérével vásárol Magyarországnak szegénységet
- 21:33 Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába szállított áramot
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 21:22 Önmagához ment feleségül tíz éve, de mára talált magának másik párt
- 20:51 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.22.
- 20:28 A grönlandiak nem értik, miért küld oda Trump kórházhajót, amikor ők ingyen kapják az egészségügyi ellátást
- 19:59 Kiütötték a hokis fogát az olimpiai döntőben, bosszúból belőtte a győztes gólt
- 19:58 Szabó Kimmel Tamás: A támogatásokat megnyirbálhatják, de a színházat nem lehet elpusztítani vagy kivéreztetni
- 19:48 Betiltották a disznóhúst a színházban, míg a Peppa malacot játsszák
- 19:42 Kovács Gergely: Nincs lelkiismeret-furdalásom, mert elindulunk a választáson
- 19:03 Los Angeles visszavonta a videót, hogy az emberek ne ürítsenek a város buszain
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 15:19 Fegyveres próbált behatolni Mar-a-Lagóba, agyonlőtték
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 12:00 „A hallgatás itt ért véget” – kitálalt Fodor Csenge
- 13:45 Videón a Bajkál-tóba süllyedt UAZ
- 13:34 Tarjányi Péter szerint ebben téved Orbán Viktor
- 17:41 A cseh kormány nem vesz részt a szankciók magyar-szlovák blokádjában
- 12:10 Kunhalmi Ágnes: Nekem áll a zászló, mert egyéniben a tiszások és a DK-sok is rám szavaznak
- 16:05 Ezek a hatos lottó február 22-i nyerőszámai
- 16:02 A kiírt időpontnál előbb született meg a babájuk, 200 ezer dolláros számlával hagyták el a kórházat
- 14:28 Döbbenetesen felgyorsult Dubrovniknál a tengerszint emelkedése
